Beengedtek a pajtájukba

Olyan érzés kerített a hatalmába, mint amikor gyerekkoromban végre felengedtek a padlásra. Egy vén kandúr lakott ott egy alacsony, nádfonatú babakocsi mellett, amelyben még a deáki apámat ringatták. A kissé roggyant gerendákon fénytündérek táncoltak, a tetőcserepek közt surrantak be. Felálltunk a mázsára, és sok kicsi súlyt egymás mellé rakosgatva megmérettettünk. Beleshettünk a tulipános ládába, meghintáztattuk a kukoricacsöveket. Ebben a hetényi pajtában is ilyenfajta békesség honolt, mert időgyolcsba bugyolált életmeséket keltett életre Gál Tamás és Kiss Szilvia, két remek színművész. Gyorsan igyekszem hozzátenni, hogy Száz Pál, a Fűje sarjad mezőknek fitolegendárium szerzője nem rokonom, de olyannyira szívemből szól, mintha az volna. Amikor a Pátria rádiójátékát adták hétvégenként Czulka Ottó színművész tolmácsolásában, volt, hogy odasült az ebédnek való, mert le kellett ülni, elmerülni a történetekben. Mint sarjadó fűszálak, keltek életre hétről hétre a történetek, és ebben a mostani pajtában újféle köntösben perdültek elénk. Alaposan meg kellene válogatnunk a nyári feltöltődés módját, illetve azt, hogy kire és mire mondunk igent. Milyen színházi vagy zenei produkciót, ismeretterjesztő előadást választunk a bőséges, olykor ingyenes kínálatból. Azt meg még inkább, mire fizetünk be, és ezzel kit támogatunk. Olyasmibe pumpáljunk energiát, ami nekünk is erőt ad nehezebb időszakunkban. Ide, ebbe a pajtába még nagyon szívesen visszatérnék, remek dolgok érhetnek még, ha ilyen volt a kezdet! Az ember lánya úgy megtisztul, hogy nem kívánkozik olyan rendezvényre, ahol gépi zene és playback dal szól. A szép reményű előadó egy-két dal erejéig felmegy a színpadra és onnan néz le bennünket, amikor csak tátog, időnként szája elé sem tartva a mikrofont. Másnap már a község nevére sem emlékszik, ahol járt. Kár, hogy neki nem fontos, mit ad a közönségnek, és milyen energiát kap viszonzásul. Ha nincs a környékünkön tápláló élménynek nevezhető esemény, hallgassunk inkább madárdalt a kertben, vagy az erkélyen. Olyan tiszta hangokat, mélyről jövő trillázást, ami felszabadít bennünk is valamit. Ne becsüljük le magunkat se nyáron, se a közelgő választáson, jut eszembe Hetényről. Mátyusföldiként sokáig -m betűvel, Hetményként ejtettem ki a község nevét, mivel az egyik vágsellyei városrészt így nevezik. Saját legendáriumom szégyenletes történetének a helyszíne volt a kis tanya. A hordozható urnával érkező választási bizottsági tagokkal a már régen tönkrement szövetkezet még létező portáján várakoztunk. Csak nem jöttek, nem érkeztek a népek, így nem volt kit kérdezni, fotózni sem. Bekopogtattam az egyik házba, hátha akad, aki mégiscsak leadná voksát. Az idős házaspártól megtudtam, eredetileg nem akartak elcsoszogni a portára. Túl idősek, betegesek, menjen az, aki fiatal. De ha már ennyire erőltetjük, mondjuk meg: melyik annak a HZDS-nek a listája, mert valakitől azt hallották, hogy azokat kell választani. Remélem, kisarjadt azóta már a fű annak a portának a kapujánál, ahol még perceken át toporogtam szégyenemben.