Becsöngettek

Jót nevethet az egészen, aki akar, de ha egy kicsit odafigyelünk magunkra így augusztus utolsó, szeptember első napjaiban, még évtizedekkel az iskola befejezése után is érezzük gyomrunkban azt a szorító érzést, amelyet gyerekkorunkban az iskolakezdés közeledte okozott. Vége a nyárnak, és jönnek az úgynevezett fontos dolgok a füzetmargózással, a becsöngetéssel meg a többi értelmetlenséggel, amellyel addig lehet kínozni a gyereket, amíg csak a pedagógusnak jólesik. Pedig az iskola lehetne alapvetően egy jó dolog, még azoknak is, akiknek nem a tanulás a hobbijuk. Az ember barátokat (és ellenségeket) szerez, hall itt-ott egy érdekes dolgot, a szünetekben lehet az ásványvizes kupakokkal focizni, óra alatt pedig szórakozhatunk az aranyköpéseken. Mindennek ellenére az iskolás évek emlékei a legtöbb emberben nem idéznek kellemes emlékeket. Talán azért, mert az iskola a maga zárt közegével ugyanúgy működik, mint a társadalom kicsiben. A tökéletlen társadalom pedig, amely leképezi saját magát, aszintén nem alkothat tökéleteset. Hibátlan dolgok persze nem léteznek a társadalomban sem, legfeljebb olyanok, amelyekben a többihez viszonyítva kevesebb a hiba. Az állami oktatásügy rendszere nálunk távolról sem hibátlan. Az egészségügy mellett ez az a terület, ahová legkevésbé tud befurakodni a versenyszféra, vagyis a piaci körülmények. Az iskolák (mint a kórházak) az állam kötelező örökségeként döglődnek a szocializmus bukása óta. Vissza kell állítani a tanári szakma társadalmi presztízsét – mondják sokan. Na ez az, ami soha nem fog sikerülni. Egykor ugyanis a tanár maga jelentette a tudást, az információk tárházát egy adott közösségben. Manapság már sem könyvek, sem iskolák nem kellenek a szükséges tudás megszerzéséhez, tanárok meg aztán pláne. Egy-egy pedagógus persze nem csak információkat közvetít, hanem jellemével, az általa képviselt világnézettel is hozzájárul a diákok fejlődéséhez. Vagyis nem egy kipusztítani való fajról van szó. A jó iskola egyébként sem attól jó iskola, hogy mennyi a pénze, hogyan gazdálkodik, hanem a tanároktól, akik ott tanítanak. Az állam spórolhat az oktatásügyön évtizedekig (ahogy Szlovákia teszi), de egy pont után kikopnak a jó tanárok, az újak pedig más szakmát választanak. Akinek van egy kis tehetsége a szakmájához, nem fog évtizedekig éhbérért dolgozni. Hagyják a fenébe az átszervezéseket, a teszteléseket meg a százhúszezer féle tankönyvet! Már rég becsöngettek. A tanárbéreket emeljék meg gyorsan, a többit a jó pedagógus megoldja.