Bazi nagy baki

<p>Hatalmas baklövés volt a segélykonvoj elleni izraeli katonai támadás, a zsidó  kormány ezzel máris katonai, diplomáciai és kommunikációs vereséget szenvedett. Ez akkor is igaz, ha – mint már annyiszor – most is fokozatosan kiderül, hogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy az első pillanatban látszott.</p>

Fegyveres katonák nem ártatlan, megfélemlített tömegbe lőttek. A kötélen leereszkedő katonákat megtámadták, ütötték-verték, ezután dördültek el a lövések. Mindez a flottilla török zászlóshajóján történt, a többi öt hajón nem volt incidens. Vagyis ott alaposan felkészültek a provokációra a Hamásszal és más szélsőséges palesztin szervezetekkel kapcsolatban álló palesztinbarát török aktivisták.

Az első  tanulság: Izrael bután belesétált egy olyan csapdába, amelyből csak vesztesként kerülhetett ki. Nem az ilyen helyzetre felkészületlen katonák a hibásak, hanem Izrael politikai és katonai vezetése. Nemzetközi vizeken semmiképpen sem lett volna szabad a kommandós akciót végrehajtani. A másik tanulság: a 9 halottat és 45 sérültet követelő akcióval a nemzetközi közvélemény szemében Izrael mindenképpen gyilkos marad, az elkövetkező hetekben várható propagandaháborút eleve elvesztette. Igaza van az amerikai The Wall Street Journalnak abban, hogy a flottilla útja csak névleg volt humanitárius akció, s ha Izrael beengedi Gázába a konvojt, olyan csatornát nyitott volna meg, amelyen keresztül a Hamász – Iránnak köszönhetően – egyre korszerűbb fegyverekhez juthat. A harmadik tanulság mégis az, hogy Izraelnek, ha már 2005-ben kivonult Gázából, mindenképpen felül kell vizsgálnia a 2007-ben – a Hamász hatalomátvétele után – elrendelt blokádpolitikáját, mert az övezetben összezsúfolódott másfél millió, nyomorgó palesztin helyzete tarthatatlan. A biztonsági kockázatokat a zsidó államnak másként kell megoldania.

Az iráni elnöknek az az állítása, hogy az akcióért az USA-t is felelősség terheli, és hogy Izrael újabb Gáza elleni háborúra készül, hülyeség. De több súlyos, messze ható következményre lehet számítani. 1. Izrael a kormánypolitika butasága miatt nemzetközileg elszigetelődik, a vele szimpatizálók is elfordulnak tőle. 2. Az érzelmek felkorbácsolása kiválthat egy újabb palesztin felkelést, a harmadik intifádát. 3. Izraelnek a korábbi években egyetlen iszlám barátja volt, Törökország. Ennek most vége. A hónapok óta fokozatosan romló török–izraeli viszony befagyhat, Izrael elveszít egy pótolhatatlan szövetségest a térségben. Erdogan kormányfő kemény kiállása miatt máris az arab világ kedvence lett. 4. Kudarcra vannak ítélve a közvetett izraeli–palesztin béketárgyalások, még mielőtt amerikai közvetítéssel elkezdődhettek volna. Valószínű, hogy Netanjahu nem önszántából mondta le washingtoni látogatását, hanem felszólították rá. 5. Obama nem Bush, ha a Netanjahu-kabinet folyamatos szakítópróbának teszi ki az izraeli–amerikai viszonyt, az végzetes következményekkel járhat a zsidó államra nézve. 6. Netanjahu csodát is tehet: végül csak sikerül egységfrontba tömörítenie az egyébként széthúzó arab államokat. 7. És lovat adott az olyan szélsőséges szervezetek alá, mint a Hamász és a Hezbollah.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?