Banki kapok-elveszek

<p>A szlovák kormány megszorít. Az értelemszerűen a vita tárgyát képezi, hogy jól csinálja-e, ott és annyira szorít-e és vet ki új adót, hogy az még nem fojtja meg a gazdasági növekedést. A leglényegesebb talán az, hogy az intézkedések koherensek legyenek, minél kevesebb belső ellentmondás legyen bennük.</p>

Szlovákiában a bankok furcsa helyzetben vannak. Egy baloldali kormánytól elvileg nem meglepő, hogy igyekszik belőlük minél többet kisajtolni. Erre a legjobb példa a nem itt kitalált, de éppen Szlovákiában tökélyre vitt bankadó. Amíg a sokat bírált Magyarország banki eszközarányos elvonása egymillió euróként alig 600 euró, addig nálunk jóval meghaladja a 3000-et. Hihetetlen, de a szlovák bankadó tízszerese az európai átlagnak. Elvileg van mit megcsapolni, hiszen a helyi bankrendszer egészséges, nyereséget termel és a pénzügyi közvetítők piacán abszolút monopóliummal rendelkezik. Komoly hasznot húz a leginkább politikai téren elemzett, de a pénzügyekre is legalább annyira jellemző biztonság utáni vágyból. Az állami garancia igézete Szlovákiában tarol. A kereskedelmi bankok nemcsak a lekötött betétek nagyon alacsony kamatszintjéből húznak hasznot, hanem abból is, hogy a lakosság harmada még ezt sem használja ki, és folyószámlán tartja a pénzét.

A tőkejövedelmet terhelő egészségügyi járulék másfél évvel ezelőtti bevezetése, majd most augusztusi szigorítása azonban nem várt segítséget ad a bankoknak. A betéteket és a befektetési alapok által generált hozamot kivéve most már mindenfajta befektetést további 14, bizonyos esetekben csak 7%-os egészségügyi járulék terhel, így egy átlagpolgár tőkejövedelmét immár 33%-os elvonás terheli. A szlovák tőkepiac fejletlensége folytán kevés befektető vásárol közvetlenül értékpapírt, leginkább a vagyonosak. Ők most vagy azon gondolkoznak, miként kerüljék ki a többletterheket, esetleg miként vigyék ki a pénzt az országból, vagy visszatérjenek-e a bankokba. Az 5–8% elvárt szlovákiai tőkepiaci hozam nem uzsora, hanem kockázati prémium azért, hogy az értékpapír-tulajdonos nem menekül állami védőháló alá. Most már jóval kevésbé éri meg bátornak lenni, és lakossági tőke formájában finanszírozni a gazdaságot. Az intézkedés visszafejleszti a szlovák tőkepiacot és a lakosság befektetési ismereteit is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?