Bajos szimbólumok

De Martonyi János kijelölt külügyminiszter még ennél is korábban járt Pozsonyban, hogy tájékoztassa jövendő szlovák kollégáját arról, mire készül Magyarország.  Martonyi látogatása, ha nem is diplomáciatörténeti jelentőségű, de semmiképp sem tekinthető szokványosnak, hiszen a hivatalban levő magyar külügyminisztert még Balázs Péternek hívták, az pedig nem nagyon dívik a sima szájú diplomáciában, hogy egy „egyszerű ember”, ugyan táskájában a marsallbottal, de hát mégiscsak hivatalos mandátum nélkül elmenjen egy másik ország külügyminiszteréhez, és tájékoztassa akármiről.  Ugyanígy nem tekinthető szokványosnak Szlovákia reakciója. A szlovák törvényhozás szintúgy május 26-án fogadta el az ellentörvényt, a parlamenti választásokat június 12-én tartották. A választások előtt három héttel még Botswanában sem gyakran fogadnak el nagy horderejű törvényeket, gyorsított eljárásban, jobbára csak „világítanak és fűtenek”, hogy a klasszikust idézzük.  A magyar törvény Szent István napján, a szlovák törvény a szlovák önrendelkezés napján lépett hatályba. Hogy Baudelaire-rel szóljunk: „Jelképek erdején át visz” e törvény útja. Az elmúlt hat évben – amely alatt volt jobboldali kormány is, benne a Híddal – nem sikerült dűlőre jutni ezzel az igazából ártalmatlan, sokkal inkább szimbolikus, semmint gyakorlati jelentőségű jogszabállyal, miközben a mindennapi életre összehasonlíthatatlanul nagyobb hatást gyakorló törvények tömkelegét fogadták el, imitt-amott még egy alkotmánymódosítás is belefért.  Csak ez a fránya állampolgársági törvény, ez maradt változatlan. A Radičová-kormány nem tudott teljes mellszélességgel kiállni a változtatás mellett, utána pedig Ficóék utasították el rendre az ellenzéki módosításkísérleteket, melyekből több is volt. Az évek során csupán csak annyit visszakoztak Ficóék, hogy egyedi elbírálás alapján visszaszerezhető a szlovák állampolgárság, igaz, ez pont az egyszerűsített honosítás hatálya alá esőket nem érinti, akik miatt az ellentörvény született.  Amikor az állampolgársági törvény körüli hercehurca elkezdődött, e hasábokon már leírtuk, a magyar állampolgárság felvétele szimbolikus döntés, amely az azt meghozónak sokat jelenthet, Szlovákiának pedig semmit sem árt. Kis nagyvonalúsággal kezelni lehetett volna a helyzetet, a nemzetállami keménykedés azonban (eddig) hatéves állóháborúhoz vezetett. Éppen ezért nincs most irigylésre méltó helyzetben a Híd. Ha egy adótörvényt vagy bármi mást nem szavazna meg, azt szavazói vélhetően elnéznék neki. De azt, hogy a pár évvel korábbi saját törvényjavaslatukra kell most hatalomtechnikai okokból nemet mondani, valószínűleg a magyar szavazóik és szimpatizánsaik sem fogják jó szemmel nézni. Mivel a kettős állampolgárság ügye az identitásról is szól. Pontosan úgy, ahogy a Híd által most védekezésképpen felhozott kisiskolák és a vasúti kétnyelvűség is. Hiába a racionális érveléspróbálkozás, szimbolikus dolgok esetében a lehető legritkábban szokott működni, mert az identitás nem racionális kérdés.