Bajkereső útkereső

Évekkel ezelőtt megfogadtam, sosem fogadok meg semmit szilveszterkor, idén is tartottam magam ehhez, bár a kisördög mocorgott bennem, és majdnem engedtem a kísértésnek, hogy megfogadjam: finomabban fogok bánni egyetlen köztársasági elnökünkkel. Veri a sors, még én is verjem?

Most gyötörhet a lelkiismeretfurdalás, mégiscsak meg kellett volna fogadnom, hogy nem bántom. Átok ül rajta, legalábbis őszerinte (szerintünk meg az országon ül átok még két évig). Hol egy brazil hajó gyullad meg alatta, hol közúton koccan. Annyira peches, hogy ha szolidsága nem burjánzana, és repülőgépre ülne, valószínűleg tavaly szeptember 11-én Bostonból repült volna Los Angeles felé. Ilyen megvilágításban semmiképpen sem volt helyénvaló Mikuláš Dzurinda számonkérése, hogy ugyan már, miért nem használja a légi folyosókat a sípálya helyett. Bár az is tény, hogy Pozsonyból Nyitrára nem a repülő a legmegfelelőbb közlekedési mulatság. Főleg nem egy magánlátogatásra. Ha viszont nem hivatalos út volt a szerencsétlen végű, akkor miért állt több autóból a konvoj?

Schuster útjai kifürkészhetetlenek. Hasonlóan személyiségéhez, amelynek ugyanúgy összetevője a kalandvágy, mint a szerénység. Ezért is visszatér régi közlekedőedényéhez, a vonathoz. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, óvatosan közlekedjen mindenki a Kassa–Pozsony vasúti vonalon. Ilyen jellegű balesete még nem volt köztársasági elnökünknek. Eddig elkerülte őt, ám nem biztos, hogy végleg.

A Bántsuk többet Schustert ciklus keretében most a hó kért szót. Demokrácia van, csak nem szabad véresen komolyan venni.