Bagoly mondja…

<p>Kedden a Fidesz uralta magyar parlament áldását adta Magyarország 2014-es állami költségvetésére, amit a gazdasági elemzők jogosan neveznek választási büdzsének, hiszen hemzseg az olyan ígéretektől, amelyek mögött nincs valós fedezet.</p>

A devizahitelesek újabb megsegítéséről, a harmadik rezsicsökkentésről vagy a közmunkások magasabb béréről szóló ígéretek ugyan jól hangzanak a közelgő parlamenti választások előtt, a kormánypárti képviselők azonban arról nem beszélnek, hogy mindezt milyen áron érik el. És akkor még nem említettük a 12 milliárd forintos stadionépítési programot, amelynek az egyedüli nyertesei a magyar kormányfőnek tetsző futballklubok és építkezési vállalkozók lesznek. A kritika tehát jogos. Az elmúlt napokban azonban olyanok is megszólaltak a költségvetéssel kapcsolatban, akiknek lapítaniuk kellene.

Közülük a legkíméletlenebb kritikát Bajnai Gordon fogalmazta meg. Az Együtt-PM törpepárt vezetője nem tartja reálisnak a kormány által várt 2,9%-os államháztartási hiányt, és legalább 3,5%-os deficitet jósol. Nos, ha így is lenne, ez még mindig jobb mutató, mint amit Bajnai produkált nyúlfarknyi regnálása idején. A Bajnai-kormány 2009. április 16. és 2010. május 29. között irányította Magyarország ügyeit, márpedig a 2009-es államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) 3,6%-át tette ki. Nem túl hitelesek azonban Bajnai gazdasági növekedéssel és az emberek szociális helyzetével kapcsolatban megfogalmazott aggodalmai sem. A 2014-es költségvetés szerint Magyarország jövőre 2% körüli gazdasági növekedésre, 2,4%-os inflációra, a háztartási fogyasztás 1,9%-os bővülésére és 2%-os reálkereset-emelkedésre számíthat. Az államadósság-mutató mértéke 2014 végén várhatóan 76,9% lesz, ami csökkenés az idei év végén várható 77,4%-hoz képest. Ezzel szemben a Bajnai-kabinet kormányzása alatt, 2009-ben a gazdaság teljesítménye 6%-kal esett vissza, a fogyasztói árak 4,2%-kal nőttek, a foglalkoztatottak száma 2,5%-kal csökkent, miközben a kormány 20-ról 25%-ra emelte az áfát, megnehezítette a gyermekes családok életét és 6%-kal csökkentette a nyugdíjak reálértékét. A GDP-arányos államadósság ráadásul Bajnai kormányzása alatt a 2009-es 72,7-ről 2010-re 80%-ra nőtt.

Egy szabad országban persze bárki, így Bajnai Gordon is bármiről szabadon elmondhatja a véleményét. Bajnainak azonban tudatosítania kellene, hogy ő nem „bárki”, hanem egyike azon politikusoknak, akik aktívan részt vettek Magyarország teljes erkölcsi és gazdasági lezüllesztésében. A volt kormányfőnek ennek tudatában kellene megfogalmaznia a kritikáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?