Kis francia forradalom

Történelmi jelentőségű döntést hozott a napokban a franciaországi Toulouse fellebbviteli bírósága: az elektronikus autók alkatrészeit gyártó amerikai Molex társaságnak hétmillió eurós kártérítést kell fizetnie annak a 191 dolgozójának, akiket hat éve rúgott ki francia leányvállalatától. A dolgozók ügyvédje, Jean-Marc Denjean nagy győzelemnek tekinti a toulouse-i bíróság ítéletét. Az ugyanis azt mondja ki, hogy nem volt „reális gazdasági alapja” a tömeges elbocsátásnak, mert hat éve „kifejezetten jövedelmező volt” az alkatrészgyártás. „A bíróság végre kimondta a tőzsdei megfontolásokból kirúgó, aljas főnökök bűnösségét” – vallja Denjean.

Kommentárok tucatjában álltam ki az alkalmazottak jogainak a bővítése, a béremelések mellett és a neoliberális gazdaságpolitika túlkapásai ellen, a francia bíróság döntése azonban engem is meglepett. Rendszerváltó bíróságról ugyanis még nem hallottam. Franciaország az Európai Unió tagországa, és a többi uniós tagországhoz hasonlóan gazdasági rendszere a piacgazdaságnak becézett kapitalizmusra épül. Ezt persze kritizálhatjuk, és nem kell vele egyetértenünk, a változást azonban csak egy rendszerváltó forradalom hozhatná el. Amíg erre nem kerül sor, addig be kell tartani a törvényeit. Mindez hatványozottan érvényes a bíróságokra, hiszen elvileg ezek védik és biztosítják az alkotmányos rendet, az állampolgárok jogait és ellenőrzik a jogszabályok betartását, büntetve ezek megsértőit.

A hivatalos definíció szerint a kapitalizmus olyan gazdasági rendszer, amelyben a termelési tényezők többsége magántulajdonban van, és ezeket a haszon elérésének céljából működtetik. A megtermelt javak és szolgáltatások elosztását a szabad piac határozza meg, a piac pedig a résztvevők közötti versenyen és a magántulajdon védelmén alapszik. A munkahelyek többségét a vállalkozók hozzák létre, azzal, hogy van egy ötletük, amelynek a megvalósításába pénzt és energiát fektetnek, megélhetést biztosítva az alkalmazottaiknak. Egyetlen céget vagy vállalkozót sem lehet azonban arra kényszeríteni, hogy a munkahelyeket a végtelenségig fenntartsa. Ha egy vállalkozó úgy dönt, hogy a kedvező piaci folyamatok ellenére bezárja a cégét, ebben senkinek sem szabadna gátolnia őt. Ha betartja a munkajogi szabályokat, a felmondási időt és kifizeti a végkielégítést, nyugodtan élheti az életét. Akinek ez nem tetszik, az megpróbálhat kirobbantani egy szocialista forradalmat, amíg azonban nem jár sikerrel, be kell tartania a jelenlegi rendszer szabályait, ami a bíróságokra hatványozottan érvényes.