Az ORTT a Névshowrt, a Szuperbulit, a Napkeltét is bünteti

Az Országos Rádió és Televízió Testület rendcsinálásba kezd a közszolgálati televíziónál. A médiahatóság vitatja több műsor besorolását, mivel kulturális műsoroknál feltüntethető a szponzor.

Az Országos Rádió és Televízió Testület rendcsinálásba kezd a közszolgálati televíziónál. A médiahatóság vitatja több műsor besorolását, mivel kulturális műsoroknál feltüntethető a szponzor. A Napkeltét a sokat beszélő politikusok miatt sújtják.

A médiatörvény szigorúan szabályozza a reklámok és a támogatók képernyőre kerülését. Csak kulturális, vallási, kisebbségi vagy fogyatékosoknak készülő műsor szponzorálható. Az ORTT nem sorolta ezek közé A tévé ügyvédje, a Luxor és a Lottóshow, a Kékfény, valamint az Önök kérték című műsorokat.

A szólás szabadsága azért került a listára, mert a vége főcímben szerepelt a Friderikusz Sándor ruháját biztosító cégek, valamint a fodrászüzlet neve is, holott időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszámnál ez kifejezetten tiltott. A Névshowrt és a Szuperbulit azért szankcionálta a hatóság, mert megszakították a műsort reklámmal, miközben ezt is szigorúan szabályozza a törvény.

Gyárfás kontra Hajdu

A Névshowrral külön is foglalkozott, eddig ez ugyanis közönség előtt felvett kulturális műsorként támogatható volt. A két évvel ezelőtt adott engedélyét visszavonta a testület, mert a Névshowr egy mintát adott a többi műsornak, és gomba módra szaporodtak a hasonló okok miatt szponzorok sorát még az előzetesekben is feltüntető produkciók. Az ORTT-elnök szerint Gyárfás Tamás producer is ilyen indokkal kérte, hogy támogatható legyen a műsor, később azonban - Gyárfás Tamás és Lakat T.Károly főszerkesztő szerint éppen Hajdu István ORTT-elnök útmutatása alapján - váltott arra, hogy a Riporter kerestetik és a magyar közélet szereplőivel felvett Szuperriporter kerestetik fogyatékosok számára is készül.

Gyárfás szerint a két műsort így a valóban súlyosan hátrányos helyzetű emberek is élvezhetik, hiszen a jeltolmács a halláskárosultak számára is érthetővé teszi a versenyt. A Gyárfáséknak adott előzetes jóváhagyásról Hajdu azt mondja: ő csak arra bólintott rá, hogy a fogyatékosoknak készülő műsor támogatható, a produkciót magát azonban nem látta. A testület már a produkció ismeretében mondta ki, hogy a támogatók megjelenése mégsem egyezik a törvényi előírásokkal.

Huszonhatmillió a befejezett mondatokért

Az ORTT a Nap-keltére is súlyos büntetést szabott ki. Pedig egy időben küldött tájékoztatással az MTV vezetése elejét vette volna egy 26 millió forintos szankciónak. A jelentős bírság oka annak a speciális törvényi szabályozásnak a megsértése, hogy közszolgálati tévé óránként mindössze hat perc reklámot sugározhat, mégpedig úgy, hogy ezt a korlátozást bármikor elindított hatvan percben tartani kell. A médiahatóság műsorfigyelő szolgálata a reggeli műsor esetében szeptemberben 26 alkalommal mért legalább 10 másodperces reklámtúllépést.

A törvényt ez esetben sem lehet mechanikusan alkalmazni. A Napkelte szerkesztősége részletesen kigyűjtötte, hogy miből fakadtak a reklámelcsúszások. E szerint Medgyessy Péter miniszterelnök szeptember 1-jén az EU-csatlakozás jelentőségéről a megengedettnél 42 másodperccel hosszabban szólt. A maga módján egymillió forinttal károsította meg a televíziót. Áder János, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Szili Katalin, Kovács László és Lendvai Ildikó, Lampert Mónika, de több más vendég mellett Körmendy-Ékes Judit, volt ORTT-elnök számláját is súlyos milliók terhelik. Valamennyiük befejezte a megkezdett mondatát.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?