Az óra ketyeg

 Egy rendes országban egy egész kormányt képes volna elsodorni ilyen ügy, nálunk legfeljebb pár százaléknyi csökkenést jelent a kormánypárt számára. Mivel a közvélemény-kutatások háttérinformációi egyelőre nem nyilvánosak, az is simán lehet, hogy a Smer szavazók egy része egyszerűen az SNS-hez vándorolt, hiszen évekkel korábban onnan érkeztek. A standard SNS-szavazók már szégyellték Ján Slotát, most meg újra vállalható elnöke van a pártnak. Az, hogy az SNS-t a Smerhez közeli média éjjel-nappal tolja, azt jelzi, hogy Ficóék tudatosan építik fel maguknak a koalíciós partnert. Meggyőződésem, hogy a Smerben kikalkulálták, ha pár százalékot veszítenek is, de tulajdonképpen nyernek azzal, ha a távozó szavazóik egy olyan párthoz vándorolnak, amely valószínűleg feltétel nélkül hajlandó lesz koalíciót kötni. Szinte kizárt, hogy az SNS olyat merne kérni, ami kellemetlen lenne a Smernek, a kormányzás felelőssége pedig meg lesz osztva. Bár a friss adatok alapján a Smer és az SNS épp elmarad a többségtől, ne igyunk a medve bőrére, Fico ugye beígért még egy szociális csomagot.

Ennél sokkal fontosabb, hogy legalább némileg stabilizálódjon a jobboldal, és pártjai eldöntsék, ki kivel, hogyan. A pártok támogatottsága fel-le mozog egy-egy százalékot, és az elmúlt pár hónapban egyik sem tudott új szavazókat szerezni. Márpedig ha ez nem sikerülni, képtelenek lesznek igazi alternatívát nyújtani a Smer–SNS tandemmel szemben. A Váhostav-botrány és a kormányfő elmúlt hetekben tett kijelentései után egyetlen ellenzéki párt sem vállalhatja vele a koalíciót, így nem sok alternatíva mutatkozik.

Szlovákiában évekkel ezelőtt beállt a két széles szavazótábor, az átjárás nagyjából nulla, a választási eredmény gyakran egyszerűen azon dől el, hogy a jobboldal mennyire képes meggyőzni potenciális szavazóit arról, hogy kormányzásképes állapotban van. Az óra egyre hangosabban ketyeg, de előrelépést nem látni. Mindenki szervezi a maga kis koalícióját, de arra, hogy hogyan lesz ebből ötvenegy százalék, nincs válasz. A teljes széttöredezettség és az egy közös lista között kellene megtalálni az egészséges kompromisszumot, hét pártból választani azért némi túlzás. Lassan azt is ideje lenne eldönteni, hogy ki lehetne a jobboldal miniszterelnök-jelöltje Ficóval szemben, ha komolyan gondolják a jobboldali koalíciót. Andrej Kiska megmutatta, hogy egy év alatt is fel lehet építeni egy jelölt imázsát, csak profi csapat kell hozzá és nem szabad hibázni. Ha az egymással való vitázás helyett az ellenzéki pártok inkább ennek az embernek a megtalálására fordítanák az energiájuk egy részét, biztos, hogy ezt a szavazók is díjaznák.