Az olcsó hús híg leve

Az oktatási dolgozók érdekvédelmi szervezete arra kéri a tárcát, vizsgálja felül a közbeszerzési törvényt, amelynek köszönhetően az iskolások asztalára olcsó és biztosan nem minőségi áru kerül. A szakszervezetek azzal érvelnek, hogy az oktatási intézmények konyháinak beszállítóit a hatályos törvény értelmében alapvetően a legolcsóbb kínálat alapján válogatják, így a menzáknak lehetőségük sincs minőségi ételekkel táplálni szemünk fényét.

Az oktatási érdekvédelmi szervezetnek igaza van. Szomorú, hogy az élelmiszeriparban érdekelt szakmai szövetségek egyelőre hallgatnak, a szülőket tömörítő érdekvédelmi csoportok megnyilatkozása is jól jönne. Igenis érdemes változtatni a közbeszerzés hibás szemléletén, amelyben az ár a legfontosabb döntő tényező ahelyett, hogy csak az egyik legyen. A gyermekétkeztetésben sokkal inkább kellene arra törekedni, hogy a dietetikus és gasztroenteorológus szakma érvei kerüljenek az első helyre, az idézett szakmák legjobbjai legalább egyszer egy héten nem a bulvárban osztanák az észt az eleve kudarcra ítélt fogyózóknak, hanem közfeladatot látnának el, sok szülő nagy örömére.

A közbeszerzés kritériumaival viszont korántsem csak a diákétkeztetésben van baj. Az iskolai menza példáján legalább értjük, hogy a drágább, jobb minőségű áru veszít a versenyben, miközben az olcsó nyer, de! Ismerve a hazai gyakorlatot, ahol a közbeszerzésen teljes iparágak szeretnének meggazdagodni, és ahol a korrupció már nem is számít szitokszónak, így azt is el tudjuk képzelni, hogy az olcsón beszerzett élelmiszer még a beszerzési árnál is mennyivel kevesebbet ér. Maga a trutyi kell hogy legyen, ha még keresni is akarnak rajta.

Nehezebben érthető sok-sok közintézményi vezető panasza, akik a gyakorlatból pontosan tudják: olcsó húsnak híg a leve. Az olcsón beszerzett műszaki eszközök korábban romlanak, nagyobb a szervizigényük, a hibák miatti anyagi vagy erkölcsi veszteség mértékét csak sejthetjük. Így aztán az árkritérium válik a közbeszerzések egyik megdrágítójává, hiszen a beszállító a lehető legolcsóbban hozza az árut vagy a szolgáltatást, a hozzárendelt és nélkülözhetetlen utólagos költségekben találva meg számítását.

Ha van a jelenlegi kormány környékén mozgó emberkéknek használható ötletük, akkor az az, amely szerint a közbeszerzésnél nem az ár, hanem az eszköz vagy a szolgáltatás teljes költsége lehetne a döntő szempont. Autó, számítógép, gumikalap-kezelő félautomata berendezés esetében mindez mérhető. Az élelmiszernél nem. Ott a táplálkozással foglalkozó szakembergárdának kell kimondania, hogy az olcsó, igénytelen ételek a jövőben micsoda kiadásokat jelenthetnek egy generáció egészségügyi kiadásaiban, munkaerő-piaci kiesésében. Persze mindez csak akkor lehetséges, ha a mindenkori aktuális hatalom nem az „utánam a vízözön” elve alapján, a későbbi gondokra és költségekre fittyet hányva erősíti hatalmát és hizlalja a kontóját. Az oktatási szakszervezetek által feldobott labdát ezúttal nem leütni kell.