Az erőszak fokozatai

És ugyan az erőszak különböző formában minden második embert közvetlenül érint, sajnos nagyon ritkán válik a közbeszéd központi témájává, mivel az elkövetőnek és sokszor az elszenvedőnek is érdeke, hogy a szörnyű titok titok maradjon. Ezért kell megragadni minden alkalmat, hogy beszéljünk a témáról. Az utóbbi hetek, hónapok termése elég apropót szolgáltatott, ráadásul az egyik továbbmutat az átlagos polemizáláson, hiszen éppen egy szlovákiai magyar művész irányítja a témára a figyelmet színházi környezetben. Kiss László, a magyar edzőlegenda ügyéről már mindent elmondtak. Egy dolgot emelnék csak ki újra: a titkot. Ez az eset ugyanis „ékes bizonyítéka”, hogy mindenki, aki valaha kapcsolatba került az esettel, őrizte a titkot. Tették ezt annak ellenére, hogy szexuális erőszakról van szó, amiről nehéz elhitetni, hogy nem bűntett. Igen, most próbáljuk elfelejteni Aczél „szeretettdugni” Endrét és Csapó „ittapirosholapiros” Gábort, mert bár komoly emberekről van szó, azzal, amit mondtak, nevetségesekké váltak. A családi erőszak ettől sokkal érzékenyebb és jóval diszkrétebb téma, ezért a titkok hétpecsétesek. A zárt ajtók mögötti verbális, lelki, gazdasági, fizikai erőszakról legtöbbször senki nem akar tudomást venni, még a legszűkebb családi és baráti kör sem. Pedig szinte mindenkit érint. És ugyan nem kizárólag nőkről szól, mert gyerekek és férfiak is sokszor elszenvedői, de 90%-ban nők ellen irányul. A legutóbbi jelentős EU-s kutatást a nők ellen irányuló erőszakról 2014-ben publikálták: 28 európai ország bevonásával, 42 ezer megkérdezettel. Kiderül, hogy Szlovákiában a nők 34%-a esett áldozatul az erőszak valamely formájának, Dánia 52%-kal éllovas, de megelőz bennünket Svédország, Finnország, Hollandia, Franciaország és az Egyesült Királyság is. Magyarországtól délre pedig 30% alá esik ez az arány. Nem véletlenül. Különböző kultúrákban különbözően értékelik a helyzetet. Más kutatások viszont igazolták, hogy minden etnikai csoporton, társadalmi rétegen és lakóhelyen belül hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal. Tehát valóban csak arról van szó, hogy nálunk belefér egy kis lökdösés, szorongatás a fene nagy szerelembe. Az pedig, hogy az ember pasija féltékeny, mindent kontrollál, kicsit sérteget, itt-ott fenyegetőzik, állandóan hibáztat és néha széttöri a vázákat, csak azt bizonyítja, hogy igazi férfi és mennyire szereti a nőjét. Pedig nem ezt bizonyítja, hanem csak azt, hogy egy állat. Na, ezért van nekünk itt Dél- és Kelet-Európában még jóval több dolgunk a családi erőszakkal, ennek értelmezésével és feldolgozásával, mint északon és nyugaton. Éppen ezért figyelemre méltó, ha szlovákiai magyar művészek is ehhez a témához nyúlnak. Ilyen például Hégli Dusan koreográfus legújabb műsora, a Finomhangolás, ami nyáron az avignoni színházi fesztiválon lesz látható egy hónapon át, aztán szeptemberben itthon is bemutatja az Ifjú Szivek Táncszínház. A népzene és néptánc nyelvén, érzések és képzettársítások szintjén beszél tabuk nélkül a családi erőszakról. A színház sok esetben tükröt tart elénk. Ez a tükör pedig most jobban kell nekünk mint a dánoknak, mert mindig a felismerés az első lépés, ami a megoldáshoz vezethet.