Az első találkozás

Például a műkorcsolyával.

Különös ez az Európa-bajnokság. Nem kellett sehová utazni, nem kell hotelszobában aludni, ugyanarra indulok el délelőttönként, mint bármelyik más napon. Csak valahogy túl sok külföldi ismerős csöppent hirtelen ide Pozsonyba…

Jó érzés évről évre találkozni azokkal a kollégákkal, szurkolókkal, barátokkal, akik minden évben ott vannak a nagy versenyeken, de ha már egyszer ezt az Eb-t Pozsonyban rendezik, ez egy remek alkalom, hogy az itthoni barátaim is kipróbálják, milyen élőben korcsolyát nézni. Ha már úgyis annyit beszélek nekik a korcsolyáról, és ők ezt türelemmel végig is hallgatják, ennyit minimum megérdemelnek.

Volt ugyan közöttük olyan, aki inkább a Távol-Keletre menekült a lehetőség elől, de szerencsére mások készen álltak a kihívásra.

Villámtanfolyam a pontozási rendszerről, a főbb favoritok ismertetése, a „kinek szurkolunk?” kérdés megválaszolása és a „jaj, de jó, hogy itt vagytok” mondat sokszori elhangzása után már jön is a női rövidprogram utolsó csoportja, s rögtön az elején Jelena Ragyionova.

„Ő jó lesz.”

„Jó, akkor leteszem a vizet, hogy tudjak tapsolni.”

Ragyionova pedig fantasztikus. Szól a Je t’aime, az ugrások tökéletesek, Ragyionova lágy, légies és mégis óriási energia sugárzik belőle.

Vége a programnak, várom a reakciót.

„Hát én kész vagyok. Letettem a vizet, hogy tudjak tapsolni, de nem akartam tapsolni, mert az megszakította volna…”

Megszakította volna a csodát.

Hát valami ilyesmi a műkorcsolya.

Még van négy nap az Eb-ből. Aki teheti, jöjjön el.