Az élvezetes és az unalmas foci csap össze az Eb első elődöntőjében

YamalWilliams

Spanyol–francia párharc a labdarúgó-Európa-bajnokság elődöntőjében. Ezt látva szinte mindenki egy szórakoztató mérkőzést várt volna bő három héttel ezelőtt, most azonban kérdés, hogy Deschamps csapata fel tud-e nőni a feladathoz.

A két futballnagyhatalom közül eddig egyértelműen Spanyolország volt az, amely hozta az elvártat, sőt az utánpótlásból előlépő szövetségi kapitánnyal és csupán 2-3 világklasszissal felálló válogatott túl is teljesített. Eddig ugyanis mind az öt meccsüket megnyerték (a németek ellen hosszabbításban), ők lőtték a legtöbb, 11 gólt (a németekkel holtversenyben), ők próbálkoztak a legtöbb lövéssel, 102-vel, és a visszaszerzett labdák mutatójában (230) is ők állnak az élen. Ezen adatok alapján kijelenthető, hogy a spanyol csapat védekezésben és támadásban is a legmagasabb szinten van. „A játékosaim telhetetlenek – mondta a megnyert negyeddöntő után Luis de la Fuente. – Mindig van lehetőség tovább fejlődni, de nem kérdőjelezhetjük meg a játéktudásukat, az elkötelezettségüket és a büszkeségüket” – dicsérte tovább csapatát a spanyol szövetségi kapitány, akinek komoly hiányzói lesznek az esti mérkőzésen. A védelemből Dani Carvajal és Robin Le Normand is eltiltását tölti, így kerülhet be a csapatba a világ- és Európa-bajnok Jesús Navas, valamint Nacho. A középpályás Pedri sem lesz bevethető, de az ő pótlása már a németek ellen is könnyen megoldódott, hiszen Dani Olmo is remek formában van.

esp.fra.elődöntő

A hispánokra újabb komoly erőpróba vár, Franciaország ugyanis eddig csupán két meccsét nyerte meg, de öt találkozóján mindössze egy gólt kapott (Lewandowski tizenegyesből talált be). Bár a csapat unalmasan játszik, az nem mondható el róluk, hogy nem próbálnának meg támadásokat vezetni. Ebben a statisztikában ugyanis alig maradnak el a spanyoloktól. Griezmannék eddig 295 alkalommal indultak meg az ellenfeleik kapuja felé, míg elődöntős riválisuk 312-szer lendült támadásba. Ezzel a két válogatott az összesített rangsor harmadik és negyedik helyén áll a portugálok és a németek mögött. Amivel viszont sokkal nagyobb probléma van, az a helyzetkihasználás, hiszen eddig sem Mbappé, sem társai nem találták meg a góllövő cipőjüket, és a portugálok elleni büntetőpárbajban megnyert negyeddöntő alapján nem is látszik, hogy bármelyik francia támadó formába tudna lendülni. „Ott vagyunk az elődöntőben, de nem szabad ezt magától értetődőnek vennünk” – utalt a legjobb nyolc között sikeresen megvívott párharca Deschamps. A „ Les Bleus” ugyanis a legutóbbi négy nagy tornán (Eb és vb) is bejutott a legjobb négy közé.

A legtöbb szakíró úgy gondolja, hogy De la Fuente nagyon okosan forgatta eddig a csapatát, ugyanis a két villámgyors és remekül cselező szélsője, Lamine Yamal és Nico Williams is csak a Georgia elleni meccset játszotta végig az Európa-bajnokságon. A németek ellen sokak szerint az volt a spanyol szakember legfőbb hibája, hogy lecserélte őket a rendes játékidőben, most viszont már erre próbálhatnak meg építkezni, hiszen mindkét játékos pihentebb lehet riválisainál. Fáradtságra azonban a túloldali támadók sem panaszkodhatnak, hiszen Griezmannt a 67. percben váltotta Dembelé, Kolo Muani először volt kezdő, az őt váltó Marcus Thuram is csak az osztrákok ellen játszott végig, Mbappé pedig ugyan az orrtörése miatt, de egy teljes meccset kihagyott. Az említett játékosokban, a fiatal Barcolával kiegészülve pedig benne van a sebesség, ez azonban nem jelent majd újdonságot a spanyol védelemnek. „Gyors játékosai vannak a franciáknak? A németeknél Musiala és Sané volt az ellenfelünk” – ütött el frappánsan egy újságírói felvetést a hátvéd Marc Cucurella.

2024Eb.ágrajz
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?