Az ellenállás melankóliája

A tudósok ugyanis tovább dacolnak a kormánnyal, amely elvenné az MTA-tól a kutatóintézeteket, és egy, a kormány dominálta testület kezébe adná a kutatási pénzek feletti rendelkezést.

Az MTA hétfői közgyűlése viszont háromnegyedes többséggel megszavazta, hogy az intézeteknek az MTA-nál kell maradniuk, és bár lehet új irányító testületük, abban a kormánynak csak 1/3-a legyen.

A kormány érveire itt nem pazarolnék helyet, annyival árnyalnám csupán, hogy egy újságíró elég hamar megtanulja, hogy ha bárki, de különösen egy politikus azt mondja, „itt az elvekről van szó”, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a pénzről van szó. Az EU következő költségvetésében nagyságrenddel nagyobb támogatást szán kutatásra/fejlesztésre, és a NER ritka élelmes, ha pénzszagot érez. Amikor a családi tőkésosztály elkezd bevásárolni a gazdaság valamely területén, akkor oda nemsokára dőlni fog a közpénz. A Vő (Tiborcz István: üdv a 100 leggazdagabb magyar között!) így kezdett balatoni kikötőket venni, szintén ő és „Mészáros Lőrinc” szállodákat és kempingeket – és mit ad isten, hamarosan kikötőfejlesztési pályázatok és a Balaton turisztikai fejlesztésére szánt közpénzmilliárdok jelentek meg a pályázati kiírásokban. A Barát és a Vő pedig immár (csak a Balaton körül) 14 kemping és 10 szálloda tulajdonosa – borászat, kikötő és golfpálya mellett. Slusszpoén: a kormány csökkenteni készül a turizmus áfáját.

Azért kalandoztam idáig az akadémiától, mert a kormányfő szűk köre csupa reneszánsz emberből áll, akik bármely területen helytállnak, ha megéri nekik, így biztos kiválóan tudnának kutatni is. A közpénz kreatívvá tesz, láttuk ezt Szlovákiában is – aprópénz nagyságrendben –, az oktatási minisztérium kutatásra kiírt pályázatai körül fölbukkant ismeretlen kft.-k esetében.
 
Az MTA mindenesetre ellenáll, ami szokatlan a magyarok földjén, hiába hazudjuk magunkat évszázadok óta lázadónak. A kormány néha ugyan meghátrál, amikor önkénye a közvélemény elutasításába ütközik (netadó, vasárnapi zárvatartás, olimpia), de a realitásérzéke vélhetően nem jelez pár száz tudós tiltakozásánál. Már óvatoskodnia sem kell a nemzetközi imázzsal, mint a 2010-es, baloldali filozófusok ellen indított hajszánál, hiszen Orbán külpolitikai pávatánca végéhez közelít, már a széljobbon pozicionálja magát. Ott pedig alaptézis, hogy a tudósok részei a Nagy Liberális Hálózatnak (klímaváltozás sincs), ahogy azt OV legfrissebb osztrák lapinterjújából is tudjuk. Ami olyan, mint a „Hogyan legyél populista politikus” tankönyv példatára: „A hagyományos európai elit dekadens…, nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében… Nekünk, magyaroknak romantikus hajlamunk is van, ami néha naivvá tesz bennünket. A magyaroknak nagy szívük van… Azt mondom, amit gondolok, mert erős támogatást kapok a magyar néptől… Ezt a magyar sors részének tartom…, falusi ember vagyok, szeretem tudni, mi van a kasszában.” Szenvelgő, mártír nemzetkarakterológia („ha az ember magyar, akkor alapérzés az, hogy elárulták”), a nép által kiválasztott és az egyszerű népből érkezett vezető mindenhatósága (2012-es tusványosi beszédéből: „sohasem elvek és sohasem intézmények hozzák a döntéseket”), és újra köztünk a 30-as évek Németországában kedvelt fordulat: az európai elit dekadens. (Tudják, ugye, hogyan kódoljuk ezt errefelé?) 
Az MTA nemsokára úgyis vigyázzba áll (ezért a címbeli melankólia), Lovász lemond, kerül a helyére behódoló elnök, Lőrinc barát pedig fölgyűri az inge ujját, és nekiáll a nagy Fermat-sejtésnek. Hacsak, meglepő módon, az EU nem blokkolja végre a magyar GDP 4%-át adó ingyenpénzt, ami eddig lassította a magyar gazdaság leszakadását, és lehetővé tette a család eredeti tőkefelhalmozását. („Mészáros” tavalyi bevételeinek 93%-a jött az EU-tól.)  Akkor majd hitelből kell működtetni a rendszert, de a jó vezető erre is gondolt: megvan már az orosz (Paks) és a kínai (Budapest–Belgrád vasút felújítása) hitel is. Nem előnyös ugyan, a befektetés nem is térül meg soha, de legalább mi mindannyian fizetjük majd vissza, „Lőrinc” pedig, aki már nyert is a kínai vasútépítési tenderen, gazdagodik rajta. 
Sajnos a Fermat-sejtés akkor továbbra is sejtés marad, de legalább lesz még egy hülye vasutunk a felcsúti mellé.
A szerző Pozsonyban (is) élő magyarországi újságíró