Az elcsent szaloncukor

Nézem a pergő tűlevelű, száradó karácsonyfát a nappaliban most is, mint ahogy minden évben ilyenkor, legalább vízkeresztig. A születést ünnepeljük, amikor feldíszítjük Szenteste a még viszonylag jó karban lévő fát, aztán az ünnepek alatt-után gyorsított felvételen követhetjük végig, ahogy a hidegből a fűtött szobába téve hirtelen elszáll belőle az élet. Így a születés és az elmúlás egyszerre van jelen velünk ezekben a napokban. Mint egyébként mindig, de nem ilyen ünnepi hangulatban.

Mégis, a klímaszakértők évről évre egyetértenek abban, hogy inkább vágott fenyőt használjunk, mint műanyagot, vagy akár földlabdásat (bármilyen meglepő), mert jelen helyzetben ezzel tesszük a legjobbat a bolygónknak. Logikus az érvelésük.

Gyermekkoromban rendszeresen lucfenyőt díszítettünk fel, annak már egy hét után tömegével hullott a tűlevele, és minden egyes „lelopott” szaloncukorról bökős levélkupac árulkodott a fa alatt. A mai, nemesített normann fenyők tűleveleinek egy része a fán marad, ott szárad el. Nincs velük annyi gond, de jóval kevésbé intenzív az illatuk. Az első, némiképp érezhető illatfelhőt az utolsó leheletükkel árasztják szét a szobában.

Az életünk is így pörög le a túlfűtött Földön, mint a százával hulló tűlevelek, amikor megpróbálunk elcsenni egy-egy szaloncukrot a fáról. Valószínűtlenül gyorsan. Valamit mindig megpróbálunk megszerezni, meghódítani és birtokolni, miközben végül tényleg semmit nem vihetünk magunkkal. A legtöbb szerzeményünk ráadásul károkkal, veszteséggel, környezetterheléssel, stresszel, mondhatni, lepergő tűlevelekkel jár. Egy-egy kupacnyi marad utánunk, ahová betesszük a lábunk.

Ma már nem igazán próbálok semmit és senkit megszerezni, birtokolni. Csak örülni annak, ami szép és harmóniát áraszt, örülni annak, hogy láthatom. Nem vágyom arra sem, hogy befogjam és ketrecbe zárjam a mókust, és nemcsak azért, mert egyébként is védett. Az tetszik igazán, ha otthon érzi magát a kertünkben. Hiszen az övé is, bár nincs rajta a tulajdoni lapon, és nem perelhetne, ha jönnének a favágók. A kis légtornász reggelente, ágról ágra ugrálva mégis bejárja szokásos útját a vén cseresznyétől a dión át a tölgyekig. Mosolygósan indul a nap, ha előadja bohókás mutatványát.

Jön az új év. Sok-sok mosolygós reggelünk legyen jövőre is!