Az együttműködés ötven árnyalata

Az egyszerű szlovákiai magyar választónak eközben fogalma sincs arról, mire számíthat a politikusoktól a választások után, az elhangzó ígéretek függvényében – azokkal pedig tele lesz a padlás.

A kerekasztalos kezdeményezés változatos reakciókkal találkozott. Nevezték bohózatnak, jó szándékú, de naiv ötletnek, reménytelen próbálkozásnak. A polgári vízió legszebb hagyományai szellemében kijelentették, hogy a politikát rá kell hagyni a pártokra és nem kell belebeszélni, illetve ráragasztották az MKP-címkét (mint tette azt a Híd), vagy egy fejbiccentéssel napirendre tértek fölötte egy elvi beleegyezéssel (mint tette azt az MKP). A kívülállók eközben fejtegethették, melyik párt miért szimpatikus és melyik miért nem. Egy dolog azonban egészen biztos: ha a politikai elitünk eljut arra a szintre, hogy egymáson kívül mindenki mással hajlandó szóba állni, akkor hogyan érhetünk el bármi érdemlegeset a közös ügyeinkben? Erről is kellett volna szólnia egy legmagasabb szintű egyeztetésnek, nem kizárólag a koalíciókötésről. Mindig lehetséges a megegyezés, ha van rá akarat. Az egyezségnél is fontosabb az együttműködés, egymás meghallgatása, ez az első lépés.

Mire számíthatunk az elmaradó tárgyalások, a felső egyeztetés híján? Leginkább káoszra és sárdobálásra. A szlovákiai politikát a magyar–magyar konfliktustól függetlenül a teljes felfordulás jellemzi. Létezik egy – minden belső és külső problémája ellenére – erős Smer, illetve több célt tévesztett, a választási küszöb körül mozgó kis párt, melyek azt fontolgatják, kivel kellene koalíciót kötniük és kihez kéne igazodniuk. Azt még a legelvakultabb választók sem hihetik, hogy például a Híd, a KDH és a Sieť képes lesz hármasban kormányozni, az Egyszerű Emberek és a parlamentbe éppen becsusszanó két-három formáció támogatása nélkül. Nem tudni, kihez és hogyan igazodna Fico, azt sem látni, milyen csillagállás mellett formálódhat meg az a politikai közeg, amelyben végre ki tudunk bokszolni számunkra fontos dolgokat kulturális, oktatási vagy gazdasági téren. A probléma pártállástól, ideológiától, MKP-s vagy hidas kötődéstől függetlenül fennáll. Egy ponton túl behatárolódnak az amúgy is korlátozott civil lehetőségek, szükségünk van parlamenti képviselőkre.

Logikus, hatalmi érvekkel indokolható, miért lenne előnyös bármiféle megegyezés az MKP-nak és hátrányos az erőpozícióból indító Hídnak (a helyzet iróniája, hogy a 2010-es választások előtt pont fordítva volt, csak hatalmi érvekkel lehetett indokolni az MKP akkori gyűlöletkampányát). A komáromi önkormányzati látszatkoalíció helyi kudarca mögé bújni, arra hivatkozva elutasítani az együttműködés bármilyen formáját, szóba nem állni a másikkal felelőtlenség, és csak ahhoz járul hozzá, hogy az egyszeri választónak még jobban elmenjen a kedve a politikától és a politikusoktól. Lehet, hogy valamelyik pártnak az együttműködés elutasítása az érdeke – de attól ez még társadalmunknak károkat okoz. Márpedig a Kerekasztal nem politikai párt, nem a politikai logika, hanem a közösségi érdekek alapján gondolkodik erről. Az a szép feladat, hogy kitaláljuk, ilyen környezetben mivel lehet begyógyítani a társadalomban keletkező sebeket.

A szerző a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője