Az aranytojás mérete

Ismerjük a hazai magánosítás történetét; a Szlovák Gázművek privatizálásának késleltetői nehezen tudják elhitetni, nem azért akadékoskodnak, hogy a nem mesebeli aranytojás eladásából a következő kormánygarnitúra vehesse le a sápot. Amelyben reményeik szerint ők is benne lennének.

Peter Magvaši munka-, szociális és családügyi miniszter is nehezen háríthatja el magáról ezt a vádat. A minap felvetette, hogy csak azt követően kellene privatizálni a földgáz alacsony eladási ára miatt veszteséges céget, miután e kérdésben „össztársadalmi konszenzus születik”. Ezután már azon se csodálkozhatnánk, ha legközelebb azzal az ötlettel állna elő: kérdezzük meg a fogyasztót, akar-e gázárat emelni. A gáz drágításának elodázása ellen fellépők érveire addig a pontig nehéz ellenérvet találni, hogy a kormány megígérte: ez év végéig marad az év elején megszabott ár. A szükség azonban nagy úr, a szabad versenyre épülő piac még ennél is nagyobb. És bár a gáz fogyasztói árát a gázművek privatizálását követően is kordában tartják még néhány évig, nyilvánvaló, hogy havi gázszámlájuk fizetésekor kis- és nagyfogyasztóknak egyaránt hamarosan mélyebbre kell a zsebükbe nyúlniuk. A beszerzési árnál alacsonyabb eladási árból veszteség keletkezik. Ráfizetéses termelés finanszírozása miatt csődbe jutott bankjaink sorsa is bizonyítja, mibe kerül az államnak, pontosabban az adófizetőknek, míg életet lehelnek egy-egy veszteséges cégbe. Piacellenességgel a sokak által szorgalmazott olyan szociálpolitika megvalósítása is elodázódik, amelynek révén például könnyítenék az árdrágításokkal leginkább sújtott rétegek megélhetését. A ráfizetéses gázforgalmazás miatti értékvesztés ellen fellépők tisztában vannak vele, hogy a gáz eladási árának reálissá tételét elsősorban politikai okokból húzzák-halasszák a Demokratikus Baloldal Pártjának és a Polgári Egyetértés Pártjának politikusai.

Félő azonban, hogy addig „politizálnak”, mígnem a gázművek jócskán ár alatt kel el. Áron aluli gyáreladásra viszont már volt sok példa; következményeit máig nyögi az ország. A Nemzeti Vagyonalap kasszája éppen az ilyen áron aluli privatizálások miatt kong az ürességtől. Az ilyen politika teszi lehetetlenné számára a lakossági kötvényekért járó pénz mielőbbi maradéktalan kifizetését. A populizmusnak áldozó álbaloldali kormánypolitikusok vállalnák-e a felelősséget, ha miattuk dőlne dugába az ország számára jónak ígérkező üzlet?