Az Aligátor fedélzetén

Szabadlábra helyezték Černákot. A legöregebb smasszerek se emlékeznek arra, hogy az illavai börtön főbejáratánál bármikor korábban ekkora felhajtással várakoztak volna hasonló eseményre. Igaz, a zárt intézet legendáriumában történik említés arról, hogy valamikor a két világháború között katonaságot és egy század csendőrt vezényeltek egy szabaduló rab védelmére. Az illető házasságszédelgésért nyerte el méltó büntetését. Védelemért folyamodva azzal érvelt, hogy amiként közeledett büntetése lejártának napja, úgy sokasodtak a becsapott menyasszonyok által írott fenyegető levelek. Ezekben a sósavval történő szemkimaratás csak a kellemesebb kilátások közé tartozott.

Sok víz lefolyt azóta a Vágon. Mikuláš Černák szabadulását megelőzően se rab, se a fegyintézet címére nem érkezett fenyegető levél vagy telefonhívás. Černákot mégis Aligátor mintájú katonai páncélozott csapatszállítóval mentették ki Illaváról. Nem merték megtenni, amit több mint hatvan éve a börtön akkori parancsnoka megtett, aki saját hintaját engedte át a távozó fogoly „kimentésére”. A parádés kocsis a lovak közé csördített, de a sok hoppon maradt menyasszony között akadt néhány amazon, aki elkapta a paripák kötőfékét, és a „sokszorházasodhatnék” gavallér, aki annak idején jelentős anyagiakkal könnyítette meg a hiszékeny hölgyek pénztárcáját, pillanatokon belül egykori leendőbelijei kezei között találta magát. Az eset happy enddel végződött. Egyik menyasszonyának megesett rajta a szíve, és ez ragályossá vált. Az operettbe kívánkozó eset azzal fejeződött be, hogy a hölgyek a lovakat kifogták, és az úri fogatot maguk repítették a legközelebbi vendégfogadó elé. Talán még most is ott mulatnának, ha nem jön közbe második világháború.

Az illavai börtön legendáriumában jó 60 év múlva talán majd az a jelenet is ott szerepel, amikor a főbejáratnál 2002. november 29-én megjelent az Aligátor típusú páncélozott csapatszállító, majd a bámész tömeg és az újságírók nagy meglepetésére Černákkal a fedélzetén jelentős sebességgel elhagyta Illavát.

Az egykor póruljártak és a ma megkárosítottak magatartása között van némi különbség, mint ahogy az egykori bűnözés és a mai között is. Ez nem utolsósorban abban nyilvánul meg, hogy a Černák által megkárosítottak közül 2002 őszén egyetlen szatócs, egyetlen butikos vagy vendéglős se ment el a börtönkapuhoz megnézni, hogyan távozik Illaváról, aki a térségben egykor bevezette a védelmipénz-fizettetés intézményét. Senki nem ment el, mert egyszerűen félnek. Breznóbányán és Besztercebányán még a nevét is csak halkan merik kiejteni. Mintha valahol Szicíliában élnénk.