Autós álmok

Felnőttként sokszor somolyogva gondolunk vissza gyermekkori álmainkra. Az óvó néni gyakran olvasgatta a kötelező alvás előtt József Attila Altatóját, mely szerint: „Tüzoltó leszel s katona! / Vadakat terelő juhász!” Délután aztán, mikor fakardjainkkal aprítottuk egymást a homokozó mellett, mindenki előtt a lehetséges katonai karrier képe lebegett. Suhancként pedig, mikor a sorozáskor a hadkiegészítő parancsnokság folyosóján dideregtünk egy szál gatyában, mindent megtettünk, hogy a sereget elkerüljük, lehetőleg minél messzebbről. Gyermekkorunkban a teherautókat is szerettük. Megigézve bámultuk az óvoda kerítése mögül, hogyan dübörögtek az aratásból visszatérő Liazok és Tatrák. Az ovis társak közül aztán egyik-másik teherautó-sofőr lett, ők valószínűleg továbbra is bírják ezeket a gépeket, az én – teherautókhoz való – viszonyom viszont leginkább ambivalensnek mondható. Amikor a gyors forgalmú, de gyorsforgalminak nem nevezhető 63-as úton kell megelőzni két egymás mögött haladó kamiont, olyankor nem vagyok túl lelkes, egyébként meg nem izgatnak. Egy sárga színű teherautót viszont nagyon-nagyon utálok, és ezzel rajtam kívül bizonyosan sokan vannak így. A lopóautót, mely Pozsony utcáit járva gyűjti be a járműveket. A városi vontatószolgálat „pókautói” reggelente csoportosan rajzanak ki, hidraulikus emelőszerkezetük öntudatosan csilingel. Legénységük áldozatot keres. Ha megtalálták a tilosban parkoló lúzer kocsiját, felpakolják, és kiviszik a város peremére, a Fekete erdőbe. A tulaj meg mit sem sejtve tér vissza az ügyintézésből, és döbbenten látja kocsijának hűlt helyét. – Úristen, ellopták! – általában mindenkinek ez az első gondolata, miközben jeges veríték önti el a slusszkulcsát hova rakni nem tudó sofőrt. Bizarr élmény, és az ember szinte már örül, mikor kiderül, hogy „csak” elvontatták. Ekkor újabb próbatétel elé néz, ki kell jutnia a Slovnaft melletti telephelyre. Ha az áldozat nem pozsonyi, fogalma sincs, hogyan, de a manőver a fővárosinak sem egyszerű. Az ember ilyenkor taxiba vágódik – lehet hogy épp abba, amelynek gazdája feladta őt a vontatóknál, a két kaszt közötti együttműködés ugyanis elég jónak mondható –, egy kisebb vagyonért kiautózik a városon kívülre, és a büntetés kifizetése után visszaülhet a kocsijába. Otthon magyarázkodni kell, hova tett több ezer koronát, és a napja is tönkre van téve. Persze tilosban parkolni szabálysértés, ez vitán felül áll. De a szocialista urbanisztika jegyében nagyvárossá fejlődött Pozsony egész egyszerűen nincs felkészülve ennyi autó befogadására. Még a tágabb belvárosban sincs elegendő parkolóhely, sőt a meglevőkből is megszüntettek kettőt. ĺgy mindenki ott parkol, ahol tud, kockáztatva, hogy a főváros fizetett autótolvajai bearanyozzák a napját. Happy end nincs.