Autonóm döntés

A szigetországi népszavazás kapcsán érdemes megfigyelni és összegezni, milyen reakciókat váltott ki a skót függetlenségi törekvések híre Szlovákiában, a közbeszédben és a politikai elit körében. Gyakorlatilag semmilyeneket.

Felvidéki szinten alig létezik az autonómia-párbeszéd, a skót függetlenségi törekvéseket viszont kizárólag ennek a fényében lehet valamennyire értelmezni. A skóciai folyamatról szeptember elejéig kevesen hallottak és még kevesebbet írt a szlovák sajtó. Annál nehezebb volt a közép-kelet európai viszonyokra kivetíteni a skóciai történéseket. Marad a drukkolás az egyik vagy a másik félnek, pont úgy, mint a focimeccseken, érzelmi alapon.

A népszavazás a szlovák politikai életben nem kavart vihart. Egyrészt, mert nem volt megfelelően felvezetve, nem vonult be a politikai köztudatba, másrészt, mert sikertelen lett. Továbbá azért – és ez a fontosabb –, mert a skót eset megismétlődésétől szlovákiai viszonyok közt aligha kell tartani, egyedi példáról beszélünk. Skócia eddig is széles körű autonóm jogköröket élvezett, önálló területi egységként kezelték, az önállósodását lehetővé tevő népszavazást pedig a jog garantálta. Dél-Szlovákiának semmi esélye ezt a forgatókönyvet követni, hiszen sem a területi egység (és a hozzá kapcsolódó identitástudat), sem a népszavazás lehetősége nem adott. Nincs alap a szlovák veszélyérzetre. Halkan megjegyezhetjük, hogy kissé más lenne a helyzet a katalán eseményeket tekintve, hiszen a spanyol–katalán ellentét főként abból fakad, hogy az utóbbi kisebbségnek nincsenek meg az alkotmányos eszközei az önállóság kivívására. Sokkal bonyolultabb az önállóság megteremtése egy kifejezetten ellenséges közegben, márpedig Szlovákiában pont ez a helyzet – elutasító közegben kell kivívni a szélesebb jogköröket.

A skót népszavazás rámutatott egy olyan jelenségre is, amit a szlovákiai magyar autonómia-párbeszéd (ha egyáltalán létezik ilyen) semmilyen formában nem kezelt még: nevezetesen, hogy az autonómia a „fejlett” Nyugaton egyfajta átmeneti állapotnak számít. Szlovákiában a közbeszéd az autonómia fogalmát már-már hisztérikusan a függetlenedéshez kapcsolja, míg az autonómia védelmezői arra próbálnak rámutatni, hogy ez a fajta területi elrendezés nem gyengíti, hanem erősíti az ország területi egységét, hiszen csökkenti az elégedetlenkedők számát és érveit. Eközben azonban azt látni a skót és a katalán példán is, hogy ez a státusz jobbára csak újabb konfliktusoknak ad teret, az általános közérzet javításához pedig hosszú távon nem járul hozzá. Azzal együtt, hogy alapjaiban lehetetlenítené el a szlovákiai autonómia-párbeszédet az, ha mi is köztes státuszként értelmeznénk a felvidéki autonómiát, a problémát és a rá adott válaszokat nem lehet megkerülni. Ugyanis fel fognak bukkanni az ellenérvek között.