A Nagy Ő történetének legnagyobb "sztoriját" hozta, amikor Attila visszaadta a rózsát Anikónak, és Bálint sem kérte azt.
Eddig is lehetett sejteni, mi állhat a búcsú hátterében, most azonban a leginkább illetékesektől tudhattuk meg a rózsa visszautasításának okát. Mint Attila elmondta, nem fogadhatta el a rózsát. Ugyanis egyiptomi randijukon történt egy s más, amiről a kamera nem mutatott semmit.
A fiú azt állítja, többször heves csókcsatákban törtek ki a Nagy Ő-vel. Hogy miért nem mondhatta el Attila mégsem a nagy újságot? Nos, azt állítja, Anikó kérte meg erre, hogy ne tartsák erkölcstelennek a televízió-nézők.
Ezt követően igencsak meglepő, hogy Anikó Bálinttal is szoros kapcsolatba került, talán ebben az esetben is szorosabba, mint azt a nézők láthatták. Attila azt állítja, egyértelmű, hogy nem csak csók volt Anikó és Bálint római randiján, hanem olyan közel kerültek egymáshoz, amilyen közel csak egy nő és egy férfi kerülhet.
Ezt látszik alátámasztani a Storynak nyilatkozó, névtelenségbe burkolózó fültanú is, aki a szoba szomszédságában lakott a szállodában. Szerinte szeretkezés hangjai szivárogtak ki, és nem lehetet félreérteni a hangokat.
Bálint ugyanakkor továbbra sem beszél a légyottról, ő továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint elege lett Anikóból, aki hűvösen viselkedett vele Róma után.
Anikó és családja természetesen cáfolja mind Attilával, mind a Bálinttal történt feltételezéseket, hiszen a Nagy Ő nem szexpartnert, hanem komoly kapcsolatot ment keresni a játékba.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.