Árva vállalkozók

Mostanság az, aki faluhelyen a saját erejében, tudásában, családja munkakészségében bízva, valamely hagyományos mezőgazdasági tevékenységgel vállalkozásba kezd, ugyancsak árvának érezheti magát. Miközben a törvények, a szociális háló, meg minden önkormányzati feladatkör azokat védi, akik segélyekre várnak, a bátraknak, az elszántaknak semmilyen törvényi segítség nem áll a rendelkezésükre. Ez a gazdálkodói árvaság manapság már ott tart, hogy abból a lehetőségből is kiszorítják őket, hogy részt vegyenek a banki hitelek fejében lefoglalt valamikor szövetkezeti ingatlanok árverésén.

Mivel a csődeljárások során egyes önkormányzatok – az évekig ki nem fizetett helyi adók vagy bérleti díjak nyomán keletkezett jogcímen – a hitelezők sorába léptek elő, az egyes ingatlanokra történő licitálásban az adósság nagyságáig elővételi joggal rendelkeznek. A hírek szerint egyes helyeken keményen licitálnak az önkormányzatok. Minek? Tény, hogy nem kezdenek sem tehenet, sem malacot tenyészteni, de kiadják bérbe a megszerzett ingatlanokat. Azt ugyanis pontosan tudják, hiába ígérne a helyi kisvállalkozó akár ötezer koránával többet egy-egy istállóért, mivel a bankoktól nem kap hitelt, esélye sincs az ingatlan megvásárlására. Ha csak be nem veti azt a forgótőkét, amivel fenntartotta a nagyobb ingatlan hiánya miatt tovább már nem fejleszthető kisgazdaságát. ĺgy aztán nem marad más hátra, mint a maradék lehetőségbe kapaszkodni: bérbe venni az önkormányzat istállóit.

Ebben a jogviszonyban azonban a kisvállalkozó marad alul, mert a másét nem korszerűsítheti, nem gyarapíthatja. Ki tudja, mikor rakják ki a szűrét? Fizetnie pedig pontosan kell. Az önkormányzatnak szüksége van a bérleti díjra és a helyi adóra, hogy támogassa a szociális segélyekre várók hadát. Lehet, hogy a megnövekedett gazdaságában a megtermelt többlet értékét bérleti díjra fordítja majd. Márpedig így soha nem lábal ki a függőségből.