<p>Már amennyiben jól számolom őket, amikor az anyanyelvvel kapcsolatos megnyilatkozásainkat leltározom. </p>
Anya csak kettő van
Mert, ugye, kit nem javítottak már ki – édesanyanyelvünk ápolására, megőrzésére intve? Rendben, őrizzük és védjük, ámde melyiket? Amelyiket a szülőanyától tanultunk, vagy amelyiket a nevelőtől?Most akkor kezdjek „hát”-tal mondatot vagy ne? Buszhoz fussak vagy buszra? Téliszalámit vegyek vagy magyart? Kérdezem, nem mondom. Ismerem mindkét nyelvi formát, csak míg az egyik természetesen csúszik ki a számon, a másikat észben kell tartanom, akárcsak egy idegen nyelv szavait, szabályait, aspektusait. Az egyik nyelven gondolkodom, a másikon kommunikálok. Nem nyelvészkedni szeretnék, inkább elmélkedni. Arról az uralkodó nyelvszemléletről, amely kézi vezérléssel akar belebabrálni egy magától működő folyamatba, hogy utána úgy pöffeszkedjen, mint a mesebeli Csipike, hogy lám, ő keltette fel a napot, s önhitt buzgalmában még azt se veszi észre, hogy éppen lenyugtatta azt. Mert önmagát megnyugtatta, hogy megint tett valamit a megmaradás érdekében. No, de mi az, ami így megmarad? Egy módhatározó, egy rag? Cserébe viszont nyert egy közösségileg karban tartott nyelvi frusztrációt. Arról az uralkodó nyelvszemléletről, amely mintha nem venne tudomást a nyelvi megismerés létezéséről. Hiszen nyelvhasználati intelmekkel kommunikációra bírni az embert (Nota bene! gyereket) olyan, mintha arra biztatnánk őt, hogy mondjon le mentális képességeinek egy részéről. A javáról. Elvégre a tudás megszerzése elsősorban a nyelv segítségével történik. És ha ebben mesterségesen meggátolják, akkor miért is tanul anyanyelvén a kölyök? Nem kérdem, mondom. Sejteni vélem, hány olvasóm háborodik fel ezen az ordenáré beszéden. Merthogy hogy is beszélhet így egy magyartanár, sőt mi több, egy magyartanárokat okító magyartanár?! És hogy vége van a világnak, ha már az efféle is így beszél. Sajnos, nincs vége annak a világnak, amelyben nyelvi megbélyegzéssel fojtjuk egymásba a szót (gondolatot!). Azt, amelyik egyébként is ritkán kívánkozik ki belőlünk, ha közös ügyeinket kellene megvitatni. Márpedig ha elnémulunk egyik anyánk nyelvén, a másikkal se tudjuk majd magunkat megértetni.Hizsnyai Tóth Ildikó
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.22.
Hizsnyai Tóth Ildikó: A pozsonyi kávéház
2024. 03.22.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.