Antihősök tere

A börtönőr diákok olyan agresszívvá váltak a rabokkal szemben, hogy a kísérletet félbe kellett szakítani – ez lett a híressé vált „börtönkísérlet”. Az immár 80 éves Zimbardo új kísérletbe kezdett. Most nem a mindenkiben ott lakozó rosszat szeretné előhozni, hanem az ellenkezőjét vizsgálja: hogyan hozható ki az emberből a benne lakó jó, a segítőkész, „hősies” én. A programjához olyan országot keresett, ahol az emberek zárkózottak, és ahol igen erős az „utcai közöny”: így esett a választása Magyarországra, Budapestre. A program a Hősök tere néven fut, Zimbardo rendszeresen Magyarországra utazik előadást tartani, és egy kis önkéntes csapat szervezi a napi foglalkozásokat, tanároknak szóló képzéseket, workshopokat. A program szlogenje: „Az vagy, amit teszel”. Azaz, ha segítesz másnak, segítőkész leszel; tehát a cselekedetei révén formálhatja magát az ember. 

Azért szúrt szemet a jelmondat, mert meglepően erősen szemben áll egy másik szlogennel. Ez utóbbi egy kormányzati politológus, G. Fodor Gábor blogjának fejléce: „Az leszek, amivé ti tesztek”. G. Fodor nemcsak egyszerű politológus, hanem a magyar kormány agytrösztjének a tagja, az ellentmondást nem tűrően kormánypárti 888.hu főszerkesztője. 

Az leszek, amivé ti tesztek – hirdeti a politizáló politológus. Az leszek, amivé teszem magam – mondja a kísérletező kedvű amerikai pszichológus. 

Aki hisz, vagy legalábbis szeretne hinni abban, hogy a közéletben aktív ember formálni tudja önmagát és környezetét. A politikát elemző magyar szakértő nagyjából fordítva gondolja: az emberek – vagy legalábbis a politikusok – azzá lesznek, amivé a többiek teszik őket. 

Mondhatjuk úgy, G. Fodor arra utal: a politikusok személyében „azt kapjuk, amit érdemlünk”. A politikusok nem okok, hanem okozatok; nem társadalomformáló erők, hanem a társadalmi erők eredményei. Nem volt ez mindig így: a közép-európai politikai szcéna a rendszerváltás után valóban kicsit hősök tere volt. Az összeomló szovjet birodalommal egyetemisták, irodalmárok, hajógyári munkások szálltak szembe. A rendszerváltás kezdetén kormányra kerülve a nemzetgazdaságok zuhanórepülését próbálták megállítani, és közben próbáltak meghonosítani egy addig nem létező demokratikus politikai kultúrát. Sokat beszéltek a „demokratikus” és „európai” elvekről, és ha nem is következetesen, de tettek értük. Aztán lassan, de biztosan látszott, hogy a társadalomformáló hősködésnek nincs sok politikai haszna, a harsányságnak és harciasságnak annál több. A programot hirdető pártok hátrányba kerültek a harcot hirdető pártokkal szemben. Eljött az antihősök ideje, a keménylegényeké, az okos körmondatok helyett a durva tőmondatok kora. Azzá lett a politika, amivé tettük. 

Nem biztos, hogy tragédia ez, hiszen a politika valóban a konfliktusok világa, és a kurucos politikának is van hozadéka. De az látszik, hogy a Lajtán innen a politikai szféra letett a társadalom direkt szemléletformálásáról, miután ebbe többször beletört a bicskája. A politika, ha úgy tetszik, vereséget szenvedett a társadalommal szemben. A társadalmi dühöket és rosszindulatokat nem tudta elfojtani, kezelni, így jobb híján élére állt ezeknek a hömpölygő érzéseknek, élvezve az abból fakadó népszerűséget. 

Még egyszer: nem biztos, hogy ez társadalmi tragédia; annyit jelent, hogy a politika minden csinnadratta ellenére igazából passzívan áll a társadalom formálásához, és hogy a közbeszédet és közhangulatot tudatosan és direkt módon alakítani vágyó kezdeményezéseknek sokszor a politikán kívül van a helyük.