Ami a rostámon fennakadt

latinovits

Később Latinovitsot szívpanaszokkal rohammentő vitte a pozsonyi kórházba. „Röpülni akarok veled, túl mindenen, túl rohadt életünkön és rohadt társadalmunkon“ – írta egy nemrég nyilvánosságra került levelében Ruttkai Évának.

Szerelem

Újságírópalántaként 1970-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon interjút készíthettem Latinovits Zoltánnal. Talthübiosz szerepére készült. Sugárzott a boldogságtól, mert ott tündökölt a színpadon Ruttkai Éva. Már hat éve dúlt köztük a legendás szerelem. Félénk kérésemre, hogy ad-e interjút, a Színészkirály bólintott. Később a Dóm téri kertvendéglőben körbemutatott: „Pannon nyugalom árad mindenhonnan.“ Majd Szabó Dezső egyik hősét idézte a városról: „Nyugodt, széles utcák nyugodt, széles utcákba tágulnak. Itt-ott összetorkolnak nagylélegzetű, gabona-tábornak való nyugodt terekké“. Itt én is megnyugszom – sóhajtott fel.

Nemsokára a Ványa bácsival Pozsonyban vendégszerepelt a Vígszínház. A címszerepet alakító Latinovits a Devín szálló kávézójában zord tekintettel nézett maga elé, olykor a konyakos pohárba. Nem mertem hozzálépni.

Este hat körül Horvai István rendező lépett az asztalához és figyelmeztette, hogy indulnak az előadásra. Válaszra sem méltatta. Röviddel ezután Darvas Iván kérlelte, hogy ne csináljon botrányt. Ő sem járt sikerrel. Ezután libbent be Ruttkai Éva, és csak ennyit mondott: „Zoltán, kérem...“, és nyújtotta a kezét. Erre felállt és követte. Hatalmas vastaps fogadta az előadást. Később Latinovitsot szívpanaszokkal rohammentő vitte a pozsonyi kórházba. „Röpülni akarok veled, túl mindenen, túl rohadt életünkön és rohadt társadalmunkon“ – írta egy nemrég nyilvánosságra került levelében Ruttkai Évának.

Szenvedély

Hónapokig próbáltam interjúra bírni Daniel Olbrychskít. Végül Molnár Gál Pétertől jött a telefon: „Jövő pénteken hajnali négykor legyél Varsóban a Hotel Europejski előtt. Andrzej Wajdával forgatják a Menyegzőt, filmgyári autó megy érte, útközben beszélgethettek.” Ott gubbasztottam a megadott időpontban. Megjött a sofőr, némi késéssel az ünnepelt színész is. Hosszú csókkal búcsúzott egy hölgytől, aztán beült a hátsó ülésre, „Just a sec“ – mormogta felém, és elaludt. Lódz környékén riadt fel. Kérdéseimre először Jancsó Miklósról áradozott, aki három évvel korábban az Égi bárányba hívta szerepelni „Már félig leforgatták a filmet, amikor megüzentem, hogy mégis akadna némi szabad időm. Erre a cselekményt új szereplővel bővítették. Ez a változtatás dramaturgiai szempontból sem volt egyszerű feladat. Értem tették, ami nagy elismerés.“ Aztán hosszasan fejtegette, hogy nem híve Brecht színházelméletének. „Szenvedély nélkül nincs színművészet! De igazi élet sem“ – hajtogatta. Reggelre érkeztünk a helyszínre. „Köszönöm, hogy intim ügyekről nem érdeklődött“ – nyújtotta a kezét. Később lengyel barátom világosított fel: Olbrychski viharos szerelmek és szakítások között szárnyal. Háromszor nősült, és egy házasságon kívüli kapcsolatból is született gyermeke. Ám nagyszerű alakításainak listája ennél jóval hosszabb. És a filmeken nem lobbannak el.

Szeretet

Sokszor láttam a Macskajátékot. A legemlékezetesebb számomra a Székely Gábor rendezte prágai, 1974-es bemutató, Dana Medřická felejthetetlen alakításával. Másnap, később is, megpróbáltam szóra bírni. Hiába. „Amit mondanék, úgysem közölnék“ – ismételgette. Megtudtam, hogy 1968-ban lépett ki a kommunista pártból, a csehszlovákiai invázió elleni tiltakozásul. Emiatt évekig zaklatták, filmszerepet nem kapott. Életének minden keservét a Kurázsi mamában, a múló évek tragikomikus epizódjait pedig Örkény Orbánnéjában villantotta fel.1979-ben veszítette el imádott férjét, Václav Vydrát, a cseh színészlegendát. Négy évvel később próba közben rosszul lett. Az orvos azonnal kórházba akarta küldeni. „Ma este Vašek fiamnak bemutatója lesz, ott kell lennem“ – válaszolta az egyik cseh lap beszámolója szerint. Nem sokkal a premier előtt ismét összeesett, négy nap múlva a második infarktusa vitte el. Búcsúztatásán legalább tízezren könnyeztünk és tapsoltunk neki utoljára a Tyl Színházban és a lépcsőkön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?