Ami a rostámon fennakadt

Elvben csak megsüvegelni lehet, hogy a budapesti kormány forintmilliárdokkal támogatja a határon túli magyarokat, holott bőven lenne kikre és mire költenie odahaza is, elsősorban a Nyírségben és Borsodban. Jut nagy összeg a súlyos megélhetési gondokkal szembesülő kárpátaljai nemzetrésznek, a vajdasági vállalkozóknak, a szlovákiai református egyháznak, miként az erdélyi templomok és magyar műemlékek felújítására és más értelmes célokra is. Sajnos, a valóság nem ennyire fényes, mert akadnak ügyeskedők, akik gátlástalanul visszaélnek ezzel a nemes gesztussal. Nálunk a tavalyi Főnix-botrány, most pedig a homályos Libertate-ügy igazolja ezt. Az utóbbi civilszervezet 220 millió forintot markolhat fel, holott a nyilvánosságnak fogalma sincs arról, hogy milyen konkrét programra kapta a temérdek pénzt. Az elfogulatlan polgár egyre inkább úgy véli, hogy kocsmai szinten hőzöngő, dühödten „tótozó” személyeknek, bértollnokoknak is jut belőle bőven, no meg más, most éppen cifra nemzeti szűrbe bújt konjuktúralovagoknak. Feltételezhetően az MKP vezetőinek tudtával. Az nem helytálló érv, hogy minden támogatott intézmény elszámolási kötelezettséggel tartozik a magyar kabinetnek. Nem is olyan régen Erdélyben bizonyíthatóan hatalmas összegeket síboltak el mélynemzeti uraimék, de megúszták. Budapesti támogatóik azzal mentegetőztek, hogy mégsem cibálhatnak román bíróság elé alapjában véve jó magyar embereket. Felvidéki társaik is nyilván abban bíznak, hogy a párthűség minden más szempontot eltakar. A nemzetpolitika legnagyobb dicsőségére.

Elvetélt autonómiatörekvések

A Gyergyószéki Székely Tanács megelégelte az erdélyi magyar pártok vacakolását és polgári kezdeményezésként nyilvánosságra hozta a Székelyföld autonómiáját indítványozó törvénytervezetét, amely megjelent a bukaresti hivatalos kormányközlönyben, Ahhoz, hogy a román parlament két háza tárgyaljon a javaslatról, legalább 100 ezer támogató szükséges. Az RMDSZ vonakodik bekapcsolódni az aláírásgyűjtésbe, ugyanilyen álláspontot képvisel a Székely Nemzeti Tanács is, holott elnöke, Izsák Balázs évek óta nagy hangon opportunizmussal vádolja e témában az RMDSZ-t. Most viszont ugyanaz az álláspontja. Emellett az illetékes román bíróság érvénytelenítette 43 Hargita megyei önkormányzat határozatát, amelyek a székelyföldi autonómiatörekvéseket támogatták. Semmi új a nap alatt, ami Nyugat-Európában törvényes és sikeres gyakorlat, az a térségünkben a nemzetállami rögeszmékhez ragaszkodók szemében továbbra is vörös posztó.

130 dosszié a vajdasági vérengzésről

Döbbenetes rádióműsorban hallottam Matuska Mártont. A neves vajdasági publicista még a rendszerváltás előtt beszélt nekem a Tito-partizánok 1944-ben elkövetett vérengzéseiről, amelyekről már akkor, nagy titokban gyűjtötte a dokumentumokat. Vele jártam Csúrogon, Zsablyán és más érintett településen. Azóta 130 vaskos dossziét gyűjtött össze mintegy 20 ezer ártatlan magyar meggyilkolásáról. Miután megjelent A megtorlás napjai című könyve, több szemtanú, hozzátartozó is beszámolt a szörnyűségekről, amelyeket nem akartak magukkal vinni a sírba. Újabban az immár 81 éves szerző előtt a levéltárak többsége is nyitva áll. A rádióműsorban sürgette e rettenetes korszak teljes feltárását, amit a vajdasági magyar helytörténészek és más szerzők eddigi munkássága segíthet. Az 1942-es újvidéki és környékbeli horthysta partizánvadászat mintegy négyezer áldozatának Cseres Tibor, majd pedig több magyar történész méltó emléket állított, szerb kollégáiknak viszont még mindig nem fűlik a foga hasonló alapos és tárgyilagos tényfeltárásra. Addig viszont – ahogy Örkény István írta egyik egypercesében – a meghurcoltak, ebben az esetben a vajdaságiak, de a kitelepítések miatti bocsánatkérés elmaradása miatt a szlovákiai magyarok lelkében még mindig nem ért véget a második világháború.

Szilvássy József