Álszent Európa

Annyi titkos CIA-gépet és fogolyszállítást leplezett le az utóbbi hetekben a nyugat-európai sajtó, hogy ha mind igaz volna, az amerikaiak a fél Közép-Közel-Keletet áttelepíthették volna Európába. Az ember nem tud szabadulni a gyanútól: mintha szándékos túllihegésről, nagy európai figyelemelterelésről volna szó. Ha már semmi lényegesben, sem az alkotmányban, sem a költségvetésben nem tudunk megegyezni, legalább az Amerika-ellenesség látszata kössön össze bennünket. Azért nagyon álságos dolog ez, mert a mai világban nem tud egy gép úgy leszállni, hogy az adott ország illetékes hatóságai plusz minimum a titkosszolgálatok ne tudjanak róla, ez utóbbiak pedig általában tájékoztatási kötelezettséggel tartoznak kormányaiknak. Ezért ha egy belügyminiszter azt mondja, ő azt hitte, hogy a titkos CIA-gépen (értsd: nem menetrend szerinti járaton) traktorcsapszeget szállítottak és nem foglyot, akkor hazudik. Titkos börtön még inkább nem tartható fenn az illetékes kormány tudta nélkül, noná, hogy a médiahisztéria miatt egyik sem fogja bevallani. Mint utóbb kiderült, a berlini kormány is tudott róla, hogy az amerikaiak tévedésből letartóztattak és fél évig fogva tartottak egy német állampolgárt, csak hallgatott.

Washingtonnak meg kellett tanulnia a leckét: az iraki Abu Graib börtönben történt fogolykínzásokkal kapcsolatos botrány kirobbanása óta a világ érzékenyen reagál az ilyesmire. Valószínűleg az USA (pontosabban: Bush) iránti szimpátia dolga, hogy valaki elhiszi-e: az ilyen praktikáknak véget vetettek. De az amerikai külügyminiszter a múlt héten Európában mást is mondott. A foglyoktól szerzett információk alapján számos, Európában tervezett merényletet is sikerült megakadályozni. Ha a brit vagy a francia titkosszolgálat jelent valami hasonlót, annak elhisszük. Rice-nak miért nem? Meg lehet érteni azt az amerikai kommentátort, aki azt írta, Rice-nak meg kellett volna szakítania európai körútját, s azt mondani, az európaiak döntsék el végre, melyik oldalon állnak. És ebben van a lényeg. A szerző ironikusan hozzátette: Európában húszévente felbukkan egy diktátor – a legutóbb Milosevics –, akivel ott nem tudnak mit kezdeni, segítséget kérnek az USA-tól, utána pedig bírálják a módszereit.

Érdemes visszaolvasni, mit írtunk 2001. szeptember 11. után. Új fejezet kezdődik a világpolitikában. Olyan háború, amelyet nem hagyományos ellenség ellen vívnak hagyományos eszközökkel. Amerika a háromezer halott után ezt nem felejtette el, Európa igen. Madrid után, London után, az egzotikus üdülőhelyeken a nyugat-európai polgárok ellen végrehajtott merényletek után. Ezek a terroristák nem viselnek egyenruhát, hogy felismerhessük őket. Gátlástalan, fanatikus gyilkosok, a világ számos pontján naponta ölnek, célzottan ártatlan civileket. Az ő emberi jogaik előbbrevalók, mint az áldozatok és hozzátartozóik jogai? Egy terrorelhárító tisztnek, aki értünk(!) dolgozik, hogyan kellene vezetnie egy kihallgatást? Miszter tömeggyilkos feneke alatt megtörölni a széket, és ha nem hajlandó azonnal megmondani, mit tervezett még és kikkel, akkor annyiban hagyni és megsimogatni a buksiját? Még valami miatt érthető az amerikaiak dühe: szeptember 11-ét, utána Madridot meg Londont is már európai neveltetésű gyilkosok, konkrétan: fanatikus muzulmánok követték el. Akkor mi mire vagyunk olyan büszkék, mi jogosít fel a vélt erkölcsi fensőbbségre? A franciák idióta fejkendőtörvénye?

A fő konfliktusforrás: Európa szerint ezt a kegyetlen, és mivel hagyományok nélküli, ezért sok hibalehetőséget is magában rejtő terrorellenes háborút összhangba kell hozni az európai jogállami, erkölcsi normákkal. De azt még egyetlen európai jogvédő sem mondta meg, hogyan lehet a gyakorlatban ezt összeegyeztetni. Ha megpróbálnák, a terroristák röhöghetnének a markukba. Vagy el kell fogadni: ez háború, még ha különleges is, és a háborúban a háborús szabályok érvényesek.