Álom és valóság

Az első kérdés a kampányban akár érthető is – bár sokan hétpecsétes titokként kezelik, melyik szavazólapot dobják be az urnába, míg mások a Facebookon és minden más platformon büszkén vállalják preferenciájukat –, a másik furán hangzik. Valóban, hiszen a hazai választási törvény szerint minden választópolgárnak egyetlen szavazata van – azt a lapot kell a gyűjtődobozba dobni, amelyik párttal a leginkább szimpatizál.

De most játsszunk el a gondolattal, hogy az idei parlamenti voksolás után az új kormány átalakítja, modernizálja a választási rendszert, és olyan elemeket is bevezet, amelyek sokkal jobban tükröznék az emberek akaratát, és végre megszüntetnék, hogy egy-egy politikus akár több tíz éven át befolyásolja az ország sorsát.

Még nem tudjuk, hogy végződik az idei választás, de annyi biztos, hogy több olyan párt is lesz, amelyik végül nem jut be a parlamentbe – akár olyan szoros eredmény is előfordulhat, mint 2020-ban, amikor a PS–Spolu koalíciónak kevesebb mint ezer szavazat hiányzott a parlamenti küszöb megugrásához –, de erre lenne megoldás. Például az, hogy a jövőben két szavazatunk lenne – egyik a primáris, azaz a fő voks, míg a másik szavazatunkat az a párt kapná, amelyikhez vándorolna a voksunk, ha az elsőként megjelölt párt mégsem jut a parlamentbe. Ezzel végre vége lenne annak, hogy a mérések szerinti kisebb pártokra csak azért nem szavaznak, mert úgysem jutnak be a parlamentbe. És legfőképp: ha mégsem sikerül elérni az első pártnak az öt százalékot, akkor egy preferált, másik párt kapja a voksot, nem dobják a közösbe, olyan párto(ka)t is erősítve, amelyeket még véletlenül sem szeretnénk látni a kormányban/parlamentben…

Mi lenne, ha végre korlátoznák egy-egy politikus szavatosságát? Hogy a jövőben csak kettő, legfeljebb három cikluson (12 éven) át lehessen valaki (parlamenti) képviselő, miniszter, kormányfő, államtitkár? Ezzel végre eltűnnének a közéletből a megélhetési politikusok, akik arra rendezkednek be, hogy ilyen-olyan pozíciót megszerezve évtizedeken át politizáljanak, hol egyik, hol a másik párt színeiben, mindig megváltást, jólétet, gazdagságot ígérve, hogy aztán csak a saját (családja és barátai) érdekeit tartsák szem előtt, ám az ígért jólétet mindig csak pár év(tized) múlva tudnák teljesíteni, ha újra megkapják a bizalmat… Ugye, önöknek is elegük van az ilyen politikusokból? Továbbá feltétel lenne, hogy a politikába csak azt követően léphet be egy-egy jelölt, ha már legalább 5 évet dolgozott egy kereskedelmi, piaci alapon működő, nem állami cégnél. Most pedig nézzük meg a szavazólapokat, és láthatjuk, ha élne egy ilyen szabály, mennyi (megélhetési) politikus tűnne el a süllyesztőben. Nem lenne kár értük…

És végül egy radikális javaslat. Mi szólna hozzá, ha két szavaztunk lenne – egy pozitív és egy negatív. Vagyis a normál voks (preferált pártra adott szavazat) mellé egy olyat is bedobnánk, hogy melyik az a párt, amelyiket semmiképp se szeretnénk, hogy bejusson a parlamentbe. Két negatív szavazat után egy voksot levonnánk az adott pártra szavazók eredményéből. Bár ez forradalmi újítás lenne, ám jelentősen tisztítaná a közéletet: eltűnne a szélsőség, egy-egy párt végre nemcsak a saját szavazótáborára összpontosítana, hanem arra is, hogy minél kevesebb negatív szavazata legyen, ez pedig automatikusan kivenné az eszköztárukból a radikalizmust.

Már megint csörög a telefon, bekapcsolt az ébresztő. Az álomnak vége, üdvözöljük a valóságban, ahol nincs második szavazat, sem negatív voks, sem (futam)időben korlátozott politikusok. Csak a kiélezett (és sok esetben mocskos) kampány, de van egy jó hírünk: már csak pár nap, és lecsendesül az ország, jön a kampánycsend… Az a pár nap politikamentesség most megváltás lesz…