Állatfarm és lakói

<p>Ján Slotát, Robert Ficót, de a hazafiassági törvény elfogadásakor óvatos duhajként tartózkodó ellenzéki parlamenti képviselőket is aligha térítette jobb belátásra, hogy az inkriminált jogszabály elfogadását úgy értékelte egy mértékadó osztrák napilap, a Die Presse, hogy Szlovákia a sztálinista Észak-Koreát idézi.</p>

Vagyis tulajdonképpen George Orwell Állatfarmját...! Legfeljebb előfordulhat, hogy a szlovák kormányfő alkalomadtán épp oly faragatlan tahóként esik majd neki a lap valamelyik újságírójának, ahogyan a hazaiaknak szokott. Ha kellemetlen kérdéseikre nem tud, nem kíván válaszolni. Avagy éppen csak meg akarja mutatni, ki az úr az Állatfarmon...

Pedig az ilyen rátartiságtól semmi sem változik. A tény, hogy a szlovákiai politikai osztály a hazafiassági törvénnyel a világ egyik legundorítóbb kommunista diktatúráját idézi, természetesen tény marad. Abban az esetben is, ha Ivan Gašparovič, a nemzeti elkötelezettségét lépten-nyomon hangoztató államfő valamilyen csoda folytán nem lesz hajlandó aláírásával szentesíteni a jogszabályt. Amelyet szerencsére épp úgy vitat a hazai közvélemény, mint Die Presse. A szög ugyanis kétségkívül kibújt a zsákból és azt jelzi, mennyire primitív, nem kevésbé cinikus az érintett szlovákiai politikusok észjárása, meg persze a tettei.

A vagyoneredet vizsgálatát előirányzó törvény jóval komolyabb demokrácia ellen elkövetett merényletnek számít, mint a hazafiasság mértékét és minőségét szabályozó tragikomikus jogi norma. Mivel alapvető emberi jogot, nevezetesen a magántulajdonhoz való jogot, annak érinthetetlenségét sérti. Két lényeges szempontból is különbözik azonban a hazafiassági normától és annak fogadtatásától. Egyrészt abban, hogy a parlamenti képviselők alkotmányos többséggel hagyták jóvá. Ami azt jelenti, hogy az ellenzékiek, szinte mind egy szálig felsorakoztak mellé. Másrészt, egyelőre korántsem keltett olyan bel- és külföldi visszhangot, mint a hazafiasság gyermeteg szabályozása. Belföldön nyilván azért nem, mert főként a kommunizmusban szocializálódott szlovákiai népesség épp annyira sajnálatraméltón szűkkeblű és kárörvendő, mint azok a politikusok, akik kitalálták. Sőt, mondhatni, azért született meg ez a törvényjavaslat a leggátlástalanabb politikusi agyakban, mert ki lehet szolgálni vele azoknak a fajankóknak a tömegét, akik csak attól bírnak boldogok lenni, ha megdöglik a szomszédjuk kecskéje…

Ilyen alapon sajnos kijelenthető, egyáltalán nem igaz, hogy Közép-Európában csak a politikusok hülyék és velejükig romlottak. Mert azok a választók, akik ilyesmivel lekenyerezhetők épp olyanok, mint azok a politikusok, akiket jó adag önsajnálattal egymás közt le szoktak volt fitymálni. Senkinek ne legyenek hát illúziói afelől, hogy a júniusi parlamenti választásokat követően arra ébredünk, makulátlan emberekre bízták a közügyeket. Legfeljebb annyi lehet a változás – aminek egyébként már örülni lehetne –, hogy a következő kormányt olyan pártok alkothatják, amelyek politikusai valamivel elegánsabban lopnak majd az adófizetőktől. Ha így lesz, már megérte az urnákhoz járulni, miután figyelmesen tanulmányoztuk a jelöltlistákat...

Addig is ajánlatos odafigyelni, melyik párt politikusai hirdetik magukat egyedüli, kizárólagos megváltókként: gazdasági, nemzeti, természetesen kisebbségi, azaz nemzetiségi ügyekben stb. Akik a leghangosabbak lesznek e tekintetben, na, azokat kell majd rövid úton lecserélni és mielőbb elfelejteni. Ellenkező esetben Szlovákia közszereplőstül, választóstul nem csupán emlékezteti majd a civilizált Nyugatot az Állatfarmra…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?