<p>A tegnaptól hatályos hazafiassági törvény értelmében a szlovák himnusszal kezdődnek a mai tanévnyitók, a tantermekben pedig állami jelképeket kell elhelyezni.</p>
Itt az első hazafiaskodó tanévnyitó
Semmi sem tiltja azonban, hogy Kölcsey Himnuszát is elszavalják a magyar iskolákban és a Himnusz szövege is kifüggeszthető az osztályokban.
Több iskolaigazgató arra panaszkodott, hogy minden igyekezete ellenére sem tudta betartani a jelképtörvényt. A rendelkezés értelmében a szlovák zászlót, címert, a himnusz szövegét és az alkotmány preambulumát tartalmazó tablót az osztályterem elülső falának bal felső sarkában kell elhelyezni. Néhány osztályban ez lehetetlen, ugyanis szélesek a táblák, ahhoz, hogy a tabló elférjen, le kellene vágni belőlük. Más osztályokban az előírt helyen szekrények vannak, így át kell rendezni az egész osztályt, ami fejtörést okoz az egyéb bútorok miatt. Miriam Žiaková, az oktatási tárca szóvivője a panaszok kapcsán elmondta, a végrehajtó rendelkezésben ajánló jelleggel tüntették fel a tabló helyét, ezért az iskolákat nem fogják megbírságolni, ha nem pontosan ott helyezik el. Iveta Radičová kormányfő korábban azt nyilatkozta, az állami szimbólumokat nem kell megvásárolni, azokat a diákok is elkészíthetik.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) már szombaton megtartotta Pozsonyban a magyar iskolák országos ünnepi tanévnyitóját, az ünnepségre ökumenikus istentisztelet keretében a református templomban került sor. Pék László, az SZMPSZ elnöke bizakodva várja az új, jobbközép kormány munkáját. „Bizakodással abban a tekintetben, hogy több empátiával lesz képes viseltetni kezdeményezéseink iránt – jelentette ki a megnyitón Pék. – Elvárjuk az új kormánytól a bérfejlesztést, a miniszter úrtól pedig a valós hatáskörökkel bíró nemzetiségi főosztály létrehozását.”
A kisebbségi kultúra és oktatás tekintetében az SZMPSZ bízik abban, hogy a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes kompetenciái a megosztott hatáskörrel, a vétójoggal, és a megegyezésre irányuló politikai tárgyalásokkal elégségesek lesznek az elmúlt időszakban született törvények alapvető módosítására. „Kívánom, hogy az állam és az iskolák viszonya legyen korrekt” – mondta Pék László. (SITA, lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.