<p>Tegnap végre a pénzügyminisztérium is beismerte, hogy Szlovákia gazdasági növekedése az elkövetkező egy évben korántsem alakul olyan rózsásan, mint azt eredetileg elképzelte a kormány.</p>
Állami rongyrázás
Főhet Robert Fico kormányfő feje, hiszen az alacsonyabb gazdasági növekedés kisebb adóbevételeket jelent, így kevesebb pénz marad a kormánypárt népszerűségnövelő pénzszórására. A parlament előtt lévő jogszabályokból ítélve azonban a kormány már rátalált azokra a balekokra, akikből a pénzszóráshoz szükséges összeget kisajtolja.
A Smer júniusi kongresszusán fogadta el azt a 15 pontos szociális intézkedéscsomagot, amely egyebek mellett ingyenes utazást ígér a diákoknak és a nyugdíjasoknak, számol a magasabb minimálbérrel, a karácsonyi nyugdíjjal és egy sor olyan intézkedéssel, amellyel a kormánypárt népszerűségét szeretnék növelni a kiemelt csoportok körében. A kedvezményezettek egy jelentős része bizonyára nem is feledkezik meg erről, és a következő választásokon Fico pártjára szavaz. Többségük ugyanis képtelen felfogni, hogy a baloldali kabinet az adófizetők pénzét szórja saját reklámozására. A jól felépített kampánygépezetbe azonban homokszem csúszott. Peter Kažimír pénzügyminiszter beismerte, hogy az ország gazdasági növekedése jövőre jócskán elmarad a várttól, márpedig ez kisebb adóbevételeket jelent. Magyarán: kevesebb pénze lesz a kormánynak rongyrázásra. Azonban nem kell félteni, hiszen még mindig megtalálta a módját, hogy a kieső pénzösszeget pótolja.
A parlament már e héten tárgyalja a jövedelemadóról szóló törvény módosítását, és az ellenzék számításai szerint csak az adóleírások módosítása miatt közvetetten 265 millió euróval nőnek a vállalkozók adóterhei. A Fico-kabinet persze nem feledkezett meg a kormánypártot támogató nagyvállalkozókról, a pénzt így elsősorban a kisvállalkozókból préseli ki, miközben a nagyvállalkozók előtt újabb kiskapuk nyílnak bevételeik eltitkolására. A vesztesek így újra a becsületesen adózó és munkahelyeket teremtő kisvállalkozók lesznek. Ezen azonban szinte már senki sem csodálkozik, hiszen a Fico-kabinet rég a tudtukra adta, hogy nincs szüksége a szavazataikra, megelégszik a pénzükkel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.