Államfőből kormányfő?

Ugyanakkor a Smer zuhanásával keletkező politikai vákuumot, valamint a jobboldal messiásváró helyzetét látva egyáltalán nem biztos, hogy Kiska híveinek oka van a szomorúságra.

Andrej Kiska elemi erővel robbant be a szlovák belpolitikába. 2014 tavaszán úgy verte meg Ficót az elnökválasztáson, meglehetősen simán, hogy a Smer éppen hatalma csúcsán volt. A kormánypárt ezután már nem is volt képes növekedni, elindult a lassú erózió, mígnem eljutottunk a korábban megkérdőjelezhetetlen dominanciájú párt mai állapotához, a középpárttá válás elleni véres verejtékkel vívott harchoz. Az első repedést a páncélon Kiskától eredeztethetjük, mint ahogy – jogköreit a legszélesebben értelmezve, gyakran nyíltan átlépve azokat – a későbbiekben sem mérlegelt sokat, amikor ütni lehetett a rendszeren egy nagyot. Az államfő hathatós, aktív közreműködése is kellett ahhoz, hogy a Smer végül kényelmetlen kompromisszumokra kényszerüljön, hogy egyáltalán átvészelje a mély politikai válságot. Ezzel nemcsak Szlovákiában, hanem Európában is példátlan módon kiemelkedően meghatározó szereplővé lépett elő államfőként (nem számítva persze az eleve elnöki vagy félelnöki rendszereket, ahol az államfő a végrehajtó hatalom feje), tekintet nélkül arra, hogy a köztársasági elnöki intézmény alkotmányjogi evolúciója valójában a parlamenttől való szeparációval egyenlő.

Hogy Andrej Kiska helyesen cselekedett-e, amikor az államfői pozícióját szélesen értelmezve valódi politikai szereplőként lépett fel, az egy másik írás témája lenne. Azt viszont aligha lehet megkérdőjelezni, hogy az államfőként eltöltött eddigi négy éve alatt időt és energiát sem kímélve vette ki részét a mindennapi politikai történésekből, elődeinél messze többször vállalva konfrontációt a kormánnyal és annak tagjaival szemben is. Nem kérdéses, hogy Kiska politikai motivációja meglehetősen erős volt. De valóban elhisszük, hogy ez a motiváltság egyszerűen megszűnt?

Természetesen elfogadható érv, ha egy vezető politikus a családjára hivatkozva kíván visszavonulni. De kérdezem, Kiska valóban úgy viselkedett az utóbbi hónapokban, mint aki elfogyott? Aligha. A kérdés azért is indokolt, mert bejelentésekor nyitva hagyott néhány kiskaput. Elmondta ugyanis, hogy aktívan részt kíván venni a politikai fejlemények alakításában, erre pedig van az államfői posztnál egy még inkább alkalmasabb tisztség.

A feltételek adottak: a Smer megroppant, a szétaprózódott jobboldal vezetőért kiált, Kiska pedig messze a legnépszerűbb és legelfogadottabb politikus az országban. Akármi is áll Kiska döntésének hátterében, nem nehéz felfedezni, történelmi lehetőség áll előtte, hogy a politikai folyamatok alakulására a jövőben akár miniszterelnökként hasson.