Államcsődök és megoldások

Az utóbbi szervezetek megalakulásakor senki sem számított arra, hogy valamelyik tagországot államcsőd fenyegetheti. Újabban egyre több közgazdász és politikus foglalkozik azzal, miként lehetne segíteni a bajba jutott országokon. Alig esik azonban szó arról, hogy a 20. században néhány esetben az állam költségvetését olyan eredményesen sikerült konszolidálni, hogy az még a kortársakat is meglepte.

Az első világháború után több közép-európai ország nemcsak a háborús veszteségek miatt jutott nehéz helyzetbe, hanem a győztesek jóvátételi követelései miatt is. Németországra olyan méretű terhet próbáltak rakni, amivel jó ideig ki akarták iktatni a nagyhatalmak közül. Az egyetlen tőkeforrás a bankjegyek kibocsátása volt. A krízis csúcspontján, 1923 őszén, az állami bankjegynyomda mellett további 84 magánnyomdában állítottak elő papírpénzt. A matematikailag szinte kifejezhetetlen hiperinflációnak 1923. november 15-én a Rentenmark bevezetésével vetettek véget. Fedezete a föld- és az ipari tulajdon volt. Két hónap alatt sikerült stabilizálni az államháztartás helyzetét. Az új pénzzel, adórendszerrel és kiadáscsökkentéssel Németország már 1925-ben kiegyensúlyozott költségvetést ért el.

Magyarország szintén a legrosszabbul gazdálkodó államok közé tartozik. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy két alkalommal is vesztesen került ki a világháborúból. 1920 körül a nagyobb területi veszteségek miatt talán még súlyosabb helyzetbe jutott, mint Németország. Jóvátételi jogcímen az ország összes jövedelmét és vagyonát lefoglalták. 1920-ban megindult a stabilizáció, azonban csak belső forrásokra támaszkodhatott (adók), így a koronát erősítette, ami viszont gyengítette a kivitelt, ezért az élénkülés korán megrekedt. Az infláció újra gyorsulni kezdett. 1923 végére megérett a helyzet, hogy az ország kölcsönt kaphasson a Népszövetségtől. A szanálási cél 1926. június 30-a volt. A kölcsön segítségével, továbbá a komoly adóemelésekkel és takarékoskodási intézkedésekkel már 1925-ben többlettel zárt a költségvetés, így 1927-ben bevezethették a pengőt. A konjunktúra az 1929-es világválságig tartott.

Sajnos, gyakran fordul elő, hogy nem tanulnak a múlt hibáiból. A szocializmus alatt, de még a rendszerváltozás után is több alkalommal került Magyarország adósságcsapdába. El lehetne gondolkodni azon, hogy a nehéz helyzetben nem kellene mindig új elképzelésekkel kísérletezni, hanem elővenni a régi, korábban már bevált receptet. (Horbulák Zsolt)