Alámerülés vagy remény

Annak ellenére, hogy a kitűzött cél tekintetében egyetértés volt abban, hogy a biztos magyar részvétel valószínűleg több esélyt adott volna a tisztább közélet országos feltételeinek megteremtéséhez. Ráadásul mindannyian tudjuk, hogy parlamenti vagy kormányzati szerepvállalás nélkül híján leszünk a hatékony befolyásolás lehetőségének.

Lehetne bűnbakot, illetve felelősöket keresni, de megítélésem szerint a tények ismeretében ma már felesleges. Ezt a munkát elvégzik az elemzők, később a történészek.  Nem jött létre a szlovákiai magyarok többsége által óhajtott közös magyar egység. Nincs meg az egységes magyar lista. Sajnos. Pedig korábban hányszor hallottuk, hogy az MKP és a Híd programja 80 százalékban azonos. Ma viszont az a helyzet, hogy a négy magyar pártból hárman együtt – MKP, MF, Összefogás – a Híd pedig az MKDSZ-szel és a Šancával méretteti meg magát. A választó pedig dönt. Reményeim szerint okosan, higgadtan, körültekintően. Minden fontos körülmény figyelembevételével annak adja a voksát, amelyik fél képes lesz meggyőzni őt a parlamentbe jutás esélyéről.

Nézzük tehát, milyen esélyekkel indul a Magyar Közösség Pártja, Magyar Fórum és az Összefogás illetve milyenekkel a Híd, Magyar Kereszténydemokrata Szövetség  és a Šanca. Mielőtt azonban az esélyeket latolgatnánk, keressük meg, mi a közös mindkét formáció számára. A választásra jogosult magyarok serege. Elsősorban tehát egy lelki-érzelmi kötődésű közösség. A feladat világos: a pártoknak ebből a közösségből kell annyi voksra szert tenni, ami biztosítja a parlamenti jelenlétet.
Mert a kockázat óriási! Igaza van Szilvássy Józsefnek: „sorsdöntő év jön”.

A Magyar Közösség Pártja, Magyar Fórum és Összefogás lélektani előnye, hogy szinte kizárólag magyar választókat szólít meg. Nem kevésbé a regionális struktúrák kiépítése, vidéki beágyazottsága, törzsválasztóinak kitartása – az érzelmi bázisú hívószavakat nagy tömeg fogadja, valamint a Csemadok támogatása. Nem elhanyagolható az Összefogás létrejöttét segítő tizennyolcezer aláírás sem, valamint a fiatal, új arcokba vetett remény. Ugyanakkor a Magyar Közösség Párt–Fidesz stratégiai partnerség  jövőbeni szereplése sok kérdést vet fel. A súlyos demokráciadeficittel és egyre növekvő európai elszigeteltségben működő Fidesznek fogynak az európai és a demokratikus értékrend alapján működő politikai partnerei. Ezt az elszigeteltséget „keleti nyitással” sem lehet ellensúlyozni. Ebben a kérdésben az MKP-nak mielőbb színt kell vallania. Ugyanis a parlamentbe jutás után nagyon valószínű, hogy valamennyi lehetséges demokratikus koalíciós partner e viszony rendezését kulcskérdésként kezeli!

Az MKP maszatoló-lebegtető magatartása ebben a kérdésben hozhat is, de taszíthat is szavazókat. A pártnak ez a megközelítési módja nagyon veszélyes, hiszen lenullázhatja a magyarok koalíciós esélyeit. A demokrata szavazó nem tehet mást, mint bízhat a listavezető hosszú parlamenti és egyéb közéleti, vezetői tapasztalattal bíró Bárdos Gyula a Paraméternek adott interjújában megfogalmazott állásfoglalásában, melyszerint:  „Európai, az uniót és a NATO-t támogató politikát folytatunk, ez egyértelmű”. Bárdos tovább növelhetné ezt az  említett politikai elkötelezettséget azzal, hogy a választásokig felfüggeszti, ha eddig nem tette meg,  a Csemadokban betöltött elnöki tisztséget. Ezzel jelezné igazán a választóknak, hogy  kizárólag a most vállalt feladatára összpontosít.

Ami az MKP, MF és Összefogás hátrányait illeti, megítélésem szerint sokak számára érthetetlen az Összefogás számlanyitási késedelme és a bürokratikus okokra való hivatkozás. Vajon ki hiszi el ma, hogy a digitális banki világban ez két hónapot vesz igénybe? Hiányolom továbbá a három fél immár összecsiszolt programját. Legalább tézisek szintjén, már régen a nyilvánosság elé kellett volna hozni. Ez a mulasztás megnehezíti, hogy az elemzők, a választók egyéb szakmai kritikai észrevételeiknek megfelelően javítsák a program minőségét. Tényleg nem maradt idő bevonni őket ebbe a folyamatba, s ez csökkenti azok számát, akik azonosulnának a programmal. Ezért az összefogás csak eszköz maradt és hiányoznak a célzott, jól kimunkált rövid üzenetek, melyek elhitetik a választóval, hogy „mi vagyunk a jövő, az alternatíva, mi vagyunk a megoldás”. A Magyar Fórum elnökének radikalizmusa  sem hoz szavazót. Sőt. Az emberek békességre vágynak, nem szívlelik a konfliktust. És persze a 10 év parlamenten kívül töltött idő sem szolgálja a számottevő gyarapodást.

A Híd előnyeit vizsgálva figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a Híd ismert kormányzó párt. Ebből a helyzetből adódóan valójában kizárólag a Híd, pusztán hivatalból több „költségmentes” médiafelülethez jut.  Nyilvánvaló, hogy ezt a párt népszerűsítésére ki is használják. Miként természetes az is, hogy a magyar vonatkozású kormányzati eredményeket hangsúlyozzák. Ezzel szemben hátrány, hogy a kormányzati részvétel koptat. Bugár Béla ismertsége egyrészt előny, másrészt a politikában eltöltött hosszú idő most inkább hátrány. Ennyi idő után általában kiüresedik a politikai cselekvés, rutinná válik, hiányzik az innovatív meggyőzés szinte valamennyi eszköze. A legsúlyosabb gond azonban a Híd „érzelmi” eltávolodása a választóktól. A Himnusz kérdése lélektani kérdésnek bizonyult. Igaz ugyan, hogy postafordultával megoldódott, de így is ráégett a Hídra. És mert minden választás szimbolikus üzenet, ez sok választónak irányadó lehet, amikor dönt. Sajnos. Ahogy az is sokakban felvetődik, hogy a Híd vajon miért nem állt fel és hagyta ott a kormányt. Több olyan helyzet, ok volt, pl. a Kuciak-gyilkosság, ami ezt a lépést abszolút indokolttá tette volna.

Marad hát a dilemma: ki nyer, ki veszít? Mert mindannyian nyerhetünk, de veszíthetünk is.

A politikában mára szinte elhanyagolható a világnézet. A jobb-bal, a konzervatív-liberális hovatartozás már kevésbé irányadó, mint húsz évvel ezelőtt. Teljesen új kihívások fontosak, mint pl. a klímaválság kérdése, a népesség ugrásszerű növekedése, bolygónk eltartó képessége, s ebből adódóan a tömeges népvándorlás problémája is.  Ezekre az új kihívásokra megfelelő, újszerű válaszokat kell keresni, ami a legfontosabb, megfelelő megoldásokat kell kimunkálni. Ez pedig egyedül, kis országok szintjén nem lehetséges. A jövőben egyszerűen nélkülözhetetlen a széleskörű európai, sőt globális összefogás. Egyedül ez a megoldás, ez megmaradásunk kulcsa.

Mit tehetünk tehát mi a saját közösségünkben? A küszöbön álló választási eredményeket ezúttal nem csak a gazdasági eredmények befolyásolják. Sokkal inkább a választók lelki állapota, valamint a mediális tér határozza meg, hogy ki tudja a leghatékonyabban megszólítani a választót.
A szólista véleményformálók, megmondóemberek kora letűnőben van. A közösségi média hatása viszont rendkívüli és sokszor kiszámíthatatlan. Szinte bárki befolyásolhat tömegeket. A mi politikusainknak is az emberi minőséget kellene a választóknak megmutatniuk. Arra kellene törekedniük, hogy a választók megértsék, elhiggyék, hogy a jelöltek is olyanok, mint ők. Nem a távolságot kell sugallni, inkább a hasonlóságot. A mi közösségünk megmaradásának elemi feltétele az összetartás. Bármelyik fél jusson is a parlamentbe, a széles körű együttműködés elkerülhetetlen. A civakodás, a kirekesztés számunkra megengedhetetlen luxus. Egy, választások után kínálkozó kormányzati részvétel esetén vétek lenne nem használni a jelenlegi miniszterek, államtitkárok és más kormányzati tisztségviselők tapasztalatát, kapcsolati tőkéjét.

Addig is valamennyi jelöltünk vagyonbevallását közzétéve, illetve azon jelöltek, akik eddig közpénzt kezeltek, átvilágítanák az általuk vezetett vállalkozás vagy intézmény pénzügyi helyzetét. Ugyanis Szlovákiát sem kerülte el az oligarchák és a legfelső politikai vezetés közötti sűrű összefonódás. Több szomszéd országgal szemben, nálunk mégiscsak működni látszanak a jogállam intézményei. Noha ez a bizalom korábban nálunk is meginogni látszott, az ellenzék és a széles körű civil társadalom nyomására az igazságszolgáltatás – rendőrség, ügyészség, bíróságok – teszik a dolgukat. Reménykeltőek például a volt főügyész, volt miniszterek és más jelentős gazdasági szereplők ellen indult bűnvádi eljárások. A jogállami rendszer tehát ismét működni látszik. Nincs szükség új rendszerváltásra. Kormányváltásra azonban igen.

A következő parlamenti és kormányzati képviselet egyik, talán a legfontosabb feladata a jogállamiság pilléreinek megszilárdítása és az alkotmányos intézményrendszer átlátható és hatékony működtetése. Újra kellene honosítani a morált, az erkölcsöt a politikában is. Mindannyiunk érdekében. Ezért reményeim szerint nem szakad meg az az immár harmincéves hagyomány, mely szerint Szlovákia legújabb kori történetében mindig cselekvő részesei voltunk a hazai parlamenti és kormányzati politika alakításának.