Akiknek Pozsony Poszony

A névtévesztés vagy névrontás nem idegen jelenség a történelemben. Egyes nemzetek köznevei, földrajzi nevei könnyen kaptak új alakot amiatt, hogy mások máshogy hallották a szavaikat, vagy máshogy tudták kiejteni. Most viszont olyan jelenségről van szó, ami nem az élőszavas kommunikációhoz kötődik, hanem az íráshoz. A valahai koronázóváros magyar neve ugyanis nemegyszer kerül elő „sz” betűvel. Nyilván az ilyen eseteknek önmagában nem kéne túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mondhatnánk, hogy egyszerű elírásról, figyelmetlenségről van szó. Elég a magyar internetes tartalmak közt guglizni, hogy bőven találjunk „Poszony”-t. A szlovákok közt terjedő Poszony-formát azért értékelhetjük mégis másként, mert a használók nem ismerik a magyar helyesírást, ezért aztán ez az alapvetően elrontott forma mintha könnyebben intézményesülne. Hiszen a Poszony szó szerepel a kortárs szlovák irodalom egyik kimagasló alakjánál, Daniel Heviernél. Ugyancsak Poszonyt ír Michal Hvorecký is, a kortárs szlovák próza másik jó hírű képviselője. Nem elrontott blogposztokról van szó, hanem szerkesztők és korrektorok, könyvkiadók kezén átmenő kiadványokról. Kutatói szemmel nézve nagyon érdekes, hogy a gyakran elrontott helyesírás miatt a szlovák Poszony-forma önálló életet kezd élni. Hiszen ha valamit neves írók írnak le, miért is ellenőriznénk még egyszer? És ha valaki le is akarja azt ellenőrizni, például interneten, hamar megnyugodhat: több ezer Poszony találatot ad ki a szlovák Google. Lehet vele találkozni a Szlovák Tudományos Akadémia honlapjától kezdve Pozsony város honlapjáig, de még egy kis kiadó is P/P/B – Poszony/ Pressburg/Bratislava néven van hivatalosan bejegyezve.

Egyébként Pozsony elírását nem a szlovákok kezdték. A számos „Pozsony régi képeslapokon” típusú kiadványok egyikében szerepel egy német–magyar képeslap, legalább 130 éves, ezzel a felirattal: „Üdvözlet Poszonyból”. Úgy tűnik, a helyi németek is gondban voltak a zs-sz megkülönböztetésével. És ha ezt a relikviát már nem is lehet könnyen beszerezni, Dévényben a vár melletti nagy szállodában bárki vehet frissen nyomott képeslapot, amin ott virít a Bratislava mellett: Poszony.

Jó ez, rossz ez? Alkati kérdés, nyilván vannak, akit irritálnak a helyesírási hibák, és ők a szlovákok sorozatos tévedéseitől is kiütést fognak kapni. Személy szerint örülök, ha magyar szavakat próbál valaki saját anyanyelvi közegében „hasznosítani”, és az alakváltozások végső soron annak tudhatók be, hogy nem tanuljuk, nem tanítják nekünk a közép-európai nyelvek helyesírásait.

Azt is látni kell, hogy ezek valóban idegen szavak hasznosításai, termékesítései. Pozsony valahai többnyelvűsége és szerencsére máig élő háromnevűsége termékké vált. Ennek pont annyi előnye és hátránya van, mint mindennek, ami a piacra kerül, és ami divatba jön: használata tömegessé válhat, felületessé válhat, a hozzá kapcsolt jelentéstartalmak szentimentálissá válhatnak. De ha termékké vált, akkor értéke van, és ha egy magyar(nak tulajdonított) szónak értéke van Szlovákiában, az végső soron jó dolog.