Aki a tempót diktálja

<p>Lassan két hete, hogy a Híd ismeretette új stratégiai programját, azóta sokan sokfélét írtak róla. A többség várakozó álláspontra helyezkedett, esetleg nevetség tárgyává próbálta tenni a kezdeményezés egyes pontjait. Sokan leragadtak a részleteknél, ahelyett, hogy az anyagot globálisan próbálták volna értelmezni.</p>

A párt megalakulása óta a konzervatív, nemzeti oldal egyebek mellett folyamatosan a „magyar vízió” hiányát rótta fel Bugáréknak. Valóban úgy tűnt, a Híd képtelen lesz megtalálni a megoldást arra kérdésre, hogyan nyisson a konzervatívabb magyarok irányába, hogyan hitesse el akár az MKP szavazóival is, hogy van valódi magyarságpolitikája, érti és érzékeli a kisebbségi lét minden gondját-baját.

Egyre valószínűtlenebb, hogy a Híd és az MKP párhuzamosan be tudna jutni a parlamentbe. Viszont azt mindenki látja, hogy az MKP szavazóira szükség volna a magyarság erősebb parlamenti képviseletéhez. Bugáréknak a szavazatmaximalizálásra két lehetőségük van. Vagy ki kell egyezniük az MKP-val, ami egyelőre sci-fi kategória, mert Berényiék továbbra is úgy látják, hogy azonos erők állnak egymással szemben. A másik lehetőség, hogy a Híd erősít a nemzetstratégia–önkormányzatiság–autonómia vonalon, megmutatja, hogy igenis képes ebben a témában is előremutató dolgot letenni az asztalra, és egyszerűen a saját térfelén gyűri le az MKP-t. A Vízió 2016 ennek a politikának lehet az első lépése.

Romániában az RMDSZ hasonló stratégiát alkalmaz, egyik fő témájává vált az autonómia, kifogva a szelet a Fidesz erdélyi szatelitpártjainak vitorlájából. S miután már az RMDSZ irányítja a politikai és közbeszédet ebben a témában is, ő határozza meg, milyen szintű autonómiáról-önkormányzatiságról tárgyaljanak a román többséggel. Mert ahogy a Híd is, nyilván racionálisan látja, hogy a többség meggyőzése nélkül alig lehet bármit elérni. A felvidéki, illetve székelyföldi autonómia mantraszerű ismételgetésétől nem oldódik meg semmi. A nemzeti stratégiát ki kell egészíteni a társadalmi-szociális kontextussal, nincs nemzetiségi politika gazdasági felzárkózás, a leszakadás megszüntetése nélkül. A szlovákiai magyar közösség nemcsak a nyelv, a kultúra, az iskolaügy területén érdekelt, hanem a közügyekben és a hatalom gyakorlásában is. Szükség van egy össznemzeti, kisebbségi programra. Annak az esélye, hogy ezt közösen, összeborulva hozzák össze az MKP-val, minimális. Éppen ezért fontos, hogy a Híd saját víziójával elindult egy úton, amit a többiek vagy követnek, vagy alternatívákat javasolnak. Ám ha Bugárék komolyan gondolják ezt a stratégiát és folyamatosan képesek lesznek tematizálni vele a közbeszédet, jó úton indultak el a felé, hogy 2016- ban is ők képviseljék a magyarságot a szlovák parlamentben.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?