Agresszív utasok

Az egyik kassai villamoson bántalmaztak egy jegyellenőrt. Nem tudom eldönteni, hogy ez hír-e, mert az ellenőrök már megszokták, hogy nap mint nap csépelik őket, az utasok meg legfeljebb vállat vonnak.

Az egyik kassai villamoson bántalmaztak egy jegyellenőrt. Nem tudom eldönteni, hogy ez hír-e, mert az ellenőrök már megszokták, hogy nap mint nap csépelik őket, az utasok meg legfeljebb vállat vonnak. Ráadásul ebből az ügyből nem lesz rendőrségi jegyzőkönyv, mivel a tettes elfutott, a sértett pedig karját tapogatva ácsorgott egy darabig a megállóban, aztán folytatta munkáját, mintha mi sem történt volna. De nem, mégsem állom meg, hogy ne számoljak be a dologról, hiszen majdnem én is kaptam. Pedig csak odaszóltam az agresszív potyázónak, hogy hagyja már békén az ellenőrnőt (!). A tömött villamos utazóközönsége valódi színházi közönségként viselkedett, azzal a különbséggel, hogy ők a jelenet végén nem tapsoltak, csak kitárgyalták az esetet. „Szóval az a negyvenkilós lányka kérte a jegyeket, bérleteket, a srác meg rámordult, hogy menjen az anyjába, ne molesztálja őt, mert megjárja! Erre az ellenőr galléron ragadta a potyázót és mondta neki, hogy szálljanak le édes kettesben, lent majd elintézik a dolgot. A pasas persze még pipább lett, és behúzott egyet a lánynak. Erre odament a másik ellenőrnő, és közösen kezdték abajgatni az illetőt. No, amaz is kapott egyet, aztán a megállóban leugrott a srác, és futott, mint az őrült.”

Kassán nem ritkaság az ilyesmi, volt már hat héten belül gyógyuló kartörés, fejsérülés, kibicsaklott boka, miegymás, az ellenőrök tudnának mesélni. Mivel ezt a munkát nem fizetik túl, az állomány fele olyan nőkből áll, akik semmilyen „normális” munkát nem találtak maguknak. Önvédelmi tanfolyam nincs, csak a szerencséjükben és a pszichológiai érzékükben bízhatnak. Azt mondják, minél inkább mennek felfelé a bérletárak és persze a büntetések, annál agresszívabbak a kassai utasok. Egyszerűen fellökik az ellenőrt, és kereket oldanak. Jobbik esetben. Ha rossz napjuk van, verekedni kezdenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?