A villamos vágya

A villamos örült a kedves szónak, mert volt olyan vezető, aki reggel mogorván felszállt rá, egész nap nem szólt hozzá, csak dühösen ráncigálta, és úgy fékezett, hogy az utasok majdnem lepotyogtak az ülésekről. Vili hallotta, hogy azt mondják, ilyen hülye villamossal sem utaznak többet. És olyan vezető is volt, aki reggel belerúgott, persze úgy, hogy a takarítónő ne lássa, és azt sziszegte neki: robbannál fel, te dög, hogy soha többé ne kelljen idejönnöm. Szegény Vilinek ilyenkor stresszesen indult a napja, és nem tudta élvezni a sínfutást, amit egyébként nagyon szeretett, mert sportos alkat volt. Egyfolytában csak azon gondolkodott, miért vezeti őt valaki, aki nem szereti ezt csinálni, és miért nem azt csinálja, amit akkor csinálna, ha többet nem kellene ide jönnie, mivel ő felrobbanna. De Péter más volt. Azt sem felejtette el, hogy őt Vilinek hívják, pedig nem kommunikációs kurzuson tanulta, hogy fontos megjegyezni a partner nevét. Így hát Vili újult erővel futott ki a garázsból, és amikor megérezte a friss hajnali levegőt, vidáman rikkantott egyet. A környező lakásokban élő emberek ezt csengetésnek hallották, és forogni kezdtek az ágyukban, azt nyöszörögve, jaj, nemsokára fel kell kelni… Vili tudta, hogy rikkantása sokakat felébreszt, de azt is tudta, hogy a városlakók megbocsátják ezt neki. Olyan ő, mint a kakas. Az sem tehet róla, hogy hajnalban muszáj kukorékolnia. És azt is tudta, hogy az ezek mögött az ablakok mögött szemüket dörzsölgetők fel sem fogják, mennyire szerencsések. Mert sokan vannak, akik már soha nem ébrednek fel.

Vili nagyon élvezte a reggelt, a város illatát, az emberek beszédét. Élvezte, hogy futhat. Néha szeretett volna szabadon futni, mint az autók, de aztán látta, hogy hiába szabadok, a nagy dugóban alig araszolnak. Hirtelen le kellett fékeznie. Egy autó ráhajtott a sínre, és összekoccant a másik villamossal. Tekintélyt parancsoló autó volt, a munkába siető emberek dühösen szidták, mert miatta állt le a forgalom. Az autó egyik lámpája ripityára törött, és Vili látta, hogy a fekete szépség sír. Mindig ezt csinálja velem, keseregte a villamosnak. Gátlástalanul hajt, azt mondja, erős autóm van, biztonságos, de én állandó görcsben vagyok, mert félek, hogy egyszer velem fog elütni valakit! Meg a lámpám is fáj…

A kényszermegálló nem tartott soká, mert az autó sofőrje ordítozott a rendőrökkel, hogy neki sietnie kell, fontos találkozója van. A villamos folytatta útját, s miután meghallgatta az aktuális sporthíreket, hirtelen tudatosította, vaslelke mélyén mire vágyik. Sínfutásban indulni az olimpián!

Lampl Zsuzsanna