A vevő diktatúrája

Az ország külkereskedelmi mérlege ismét nagyon romlott; az októberi behozatal mintegy 13 milliárd koronával több az októberi exportnál. A borúlátóbb (vagy inkább realistább?) gazdasági elemzők szerint nem kizárt, hogy a külkereskedelem hiánya az idén is megközelíti a tavalyi 100 milliárd koronás szintet, amit azóta is szomorú rekordként tartanak számon. Tény, hogy az év végi behozatal mindig is nagyobb volt a korábbi hónapok átlagánál. Ez abból az érthető kereskedői magatartásból következik, hogy karácsony előtt minden áruforgalmazó igyekszik a lehető leggazdagabb választékot kínálni a vásárlóknak. És hol szerez be a kereskedő eladható árut? Ahol van. És ha a hazai termelők nem kínálnak eleget, akkor irány a külföldi piac. Ott mindenből van bőven. Drágább termékből és bóvliból egyaránt. A kereskedőt legfeljebb a bőség zavara juttathatja kisebbfajta kétségbeesésbe. A vevőnek pedig általában mindegy, hogy hazai vagy külföldi terméket talál-e az áruházak polcain, a hazai gyárakból, műhelyekből kikerülő áru vásárlására buzdító jelszavakat elereszti a füle mellett.

A külkereskedelmi mérleg romlását magyarázó gazdaságpolitikusok gyakran és előszeretettel hangsúlyozzák, hogy behozatalunknak több mint egynegyedét szerencsére gépek képezik. Tehát olyan áru, amely előbb-utóbb hozzájárul termelésünk versenyképesebbé, színvonalasabbá tételéhez, végső soron pedig az importhányad érezhető csökkenéséhez. Ha valamire nagy szüksége van az ország gazdaságának, akkor erre nagyon. Hiszen kivitelre kerülő termékeink jó része ma még csak olcsósága miatt képes betörni a nemzetközi piacra, nem pedig minőségével. Elavult gépekkel és technológiával pedig nehezen számolható fel nyilvánvaló minőségbeli lemaradásunk.

Ezért is örvendetes, hogy bár most több szó esik a behozatal ugrásszerű növekedéséről, nem mellőzhető az a tény sem, hogy közben kivitelünk is növekszik. Mintegy bizonyítva, hogy a szerkezetváltáshoz elengedhetetlen korszerű gépek és technológiai berendezések importja nagyobb szerepet játszhat külkereskedelmi mérlegünk kedvezőbbé tételében, mint a jegybank exporttámogató beavatkozása. A jó áru mindig könnyebben eladható, mint a gyengébb minőségű. A termelés szerkezetének megváltoztatásához azonban pénz kell, és mivel hazai vállalkozóink tőkével nincsenek eleresztve, fontos, hogy a kormány is mindent megtegyen a külföldi tőke eddiginél eredményesebb idecsábításáért. Ahhoz ugyanis, hogy a szlovákiai termelés jobban megfeleljen mind az exportigényeknek, mind a hazai keresletnek, elengedhetetlen a hazai vállalatok korszerűsítése.

Bóvlival pedig se a világpiacon, se itthon nem leszünk képesek érvényesülni.