A vélemény formálta szónok

Azon túl azonban, hogy elméleteket fogalmaztak meg, ezek a szónokok (mindez ebben a formában leginkább az ókorban volt érvényes) példát is mutattak az embereknek, arra okították őket, hogy használhatják fel az új elméleteket az életükben. Olyanok voltak kicsit, mint a mai életvezetési tanácsadók, csak szélesebb látókörrel. Amikor egy ókori gondolkodó és rétor például arról beszélt, hogy mi az a szelídség, akkor azt a saját példáján mutatta meg, tanait először a saját életében alkalmazta. Ezek az „előadók” tehát nem szobafilozófusok voltak, hanem nagyon is élesben művelték, amit másoknak ajánlottak. Később persze alaposan a feje tetejére állt az egész, már a híres-hírhedt szofisták megjelenésével, és a szónoklás műfaja végleg elvesztette addigi tétjeit. Lettek persze új tétjei, mert a hatalom megszerzésének és megtartásának egyik legfontosabb eszközévé lépett elő. Komolyabban kellett venni, mint korábban bármikor. Nagy és jelentős beszédeket sem csak nagy és jelentős államférfiak szoktak tartani, illetve nagy és jelentős államférfiak sem mindig tartanak nagyságukhoz és jelentőségükhöz mérhető beszédet. Nagyon pontos képet ad viszont az előadóról, amikor nem új gondolatok közvetítőjeként lép fel, hanem megfogalmazza hallgatói gondolatait, hogy ezáltal nagyobb népszerűségre tegyen szert a körükben. Robert Fico keddi beszéde, amelyet a pozsonyi Páneurópai Főiskola joghallgatóinak tartott a migrációs politika és az európai jog kapcsolatáról, nem volt nagy beszéd, ám fontos leleplező erővel bírt: Fico célja az volt, hogy hallgatói egy magabiztos, szuverén rétor szájából hallhassák saját, ki nem mondott gondolataikat a migrációs válságról. Azaz: a legfontosabb, hogy hagyományaink ne kerüljenek veszélybe, hogy ennek a katolikus gyökerekkel bíró országnak a történelmét senki ne próbálja megkérdőjelezni. Mindemellett Fico biztosította közönségét, hogy a migrációs krízis ideológiai és érzelmi alapú megközelítése elutasítandó, mert csak elmélyítené a válságot. Hogy a két kijelentés – a katolikus hagyományok védelme kontra ideológiaellenesség – logikailag kizárja egymást, az a jelenlévő joghallgatóknak nem tűnt fel – pedig náluk az arisztotelészi formális logika a tananyag része. Ellenkezőleg: érdekes módon egyes kérdéseikkel mintha a miniszterelnök kérdezte volna saját magát. És így mindenki boldogan távozott. Amit láttunk tehát, az mintha egy előadórobot lett volna, aki a saját gondolataiként adja elő közönsége véleményét, a hozzá tartozó logikai zavarokkal együtt. Egy szónok, akit hallgatóinak véleménye formál, és nem e vélemények relevanciája érdekli, hanem egyedül a túlsúly.