A változás előszele

Változás, váltás. Ez a márciusi elnökválasztás fő üzenete. Az emberek többsége nem kér a Smer által működtetett rendszerből, jelöljenek Ficóék bárkit, az leküzdhetetlen hátránnyal indul. A változás akarása nem új keletű, ne feledjük, már a legutóbbi országos választáson, 2016-ban is ilyen eredmény született. Csak akkor még nem juthatott érvényre, a Smert ugyanis megmentették azok a pártok, amelyek előzetesen szintén a változás jelszavával kampányoltak. Az államfőválasztáson ez nem fordulhat elő, a többségi választási rendszerben a legerősebb győz, nincsenek kisebb partnerek, akik segítő kezet nyújtanak Ficónak.

Zuzana Čaputová több elsőséget is elkönyvelhet (nő, legfiatalabb, nem kommunista), ám egyelőre csínján kell bánni a korszakhatáros jelzőkkel. Egyrészt mert egy államfőt is a tevékenysége minősíti, nem a választási eredménye, másrészt mert várhatóan csak előszele annak, ami következik.

A következő fél évben úgy alakulhat át a politikai paletta, hogy mire lehull az első hó, rá sem ismerünk.

Čaputová győzelme erőt adhat a progresszíveknek, Kiska napokban várható bejelentése pedig tovább darabolhatja a jobboldali tortát, átalakítva a belső erőviszonyokat. Sulík nem véletlenül óvatos, Matovič nem véletlenül ideges. A konzervatív oldalon sorra alakulgatnak a „még konzervatívabb” szlogenű apró formációk, a „magyar politikai kérdés” pedig még várat a megoldással. Harabin szerzett 14%-ot, és a rá szavazók jó része még pártot keres magának.

A körülményekhez képest Maroš Šefčovič tisztességes vereséget szenvedett – lehetett volna ez sokkal rosszabb is –, ám a vereség elsősorban nem az övé, hanem a Smeré. Ahogy Peter Kažimír, a párt távozó alelnöke fogalmazott a választás után: 

A Smer nem hazudhat magának, ezt a választást elvesztette.

2014 óta tart a széria, 2016-ban szerencséjük volt, hogy akadt pár politikus, aki mentőövet dobott Ficónak. 2017-ben a megyei választáson égtek, tavaly az önkormányzatin. Idén pedig még előttünk az EP-választás. Sok lesz ez a visszavonulását folyamatosan elodázó-elbaltázó Ficónak. Az eredményekből pedig várhatóan azt a következtetést vonja majd le, hogy jobb bekeményíteni, radikalizálódni, hogy megtartsa maradék táborát és a harabini-kotlebai jobbszélről valamit még lecsípjen.

A választók változást akarnak, ám ennek ígérete önmagában kevés lett volna Čaputovának a győzelemhez. Az autentikus hang, a visszafogottság és a hitelesség volt az, ami kiemelte őt a mezőnyből. Amikor pedig a legesélyesebb jobboldali jelöltté vált, minden ment magától – csak arra kellett ügyelnie, hogy ne kövessen el végzetes hibát. A kampány „hűtése” jól sikerült, ezt mutatja a rekord alacsony részvétel is.

Most Čaputován a sor, hogy a változó pártpolitikai paletta és erőviszonyok mellett az elnöki hivatal a nyugalom és racionalitás szigete legyen. A változás mellett alighanem erre is szavaztak a választók.