A túlélők nehezen dolgozzák fel a katasztrófát

Gyönyörû idõ, enyhe szellõ, tükörsima tenger, majd egy áradás, amely mindent elsöpör útjából: a Phuketet vasárnap ért irreális katasztrófát az áldozatok igen nehezen dolgozzák fel a szakemberek szerint.

Ellentétben más természeti csapásokkal, amikor a természet erői elszabadulnak, a cunami, vagy szökőár éppolyan irreális, mint amilyen csöndben érkező jelenség.

"Az 1999-es franciaországi vihar esetében például érthető volt, ami történt. Most pedig: strandidő, egy hullám, és vége mindennek. Nem áll össze az egész" - magyarázza a párizsi tűzoltóbrigád munkatársa, Dr. Bruno Lartigue.

A tragédia után három nappal a túlélők közül még mindig sokan nem hiszik el, ami történt.
"Amikor baleset ér minket, a bennünk lejátszódó pszichológiai folyamatok 80 százalékát akkor is a történtek feldolgozása teszi ki" - hangsúlyozza a francia Vöröskereszt egy elsősegélynyújtója, akinek csapata a túlélők szükségleteinek felmérésére érkezett Phuket szigetére.

"Itt azonban nem baleset történt. Itt a víztömeg visszahúzódott, az emberek ámuldoztak (...), majd jött egy - ezúttal még nem túl erős - hullám. Amire az emberek észrevették a másodikat, már túl késő volt" - teszi hozzá.

Magát a cunami kiváltó okát is nehéz kézzel foghatóvá tenni, "megfoghatatlan, láthatatlan folyamat, hogy egy (tektonikus) lemez elmozdult valamerre". A vöröskeresztnél jelentkezők ráadásul gyakran családi tragédiát éltek át.

Egy férfi kézen fogva sétált feleségével és kisfiával. Az első hullám a gyermeket sodorta el, a második az asszonyt. A férfi megkövülten áll a tehetetlenségtől és a bűntudattól, hogy nem tudta őket megmenteni.

"Továbbra is a történtek rabjai, nem képesek elemezni, amit átéltek. Egy tévésorozatban ragadtak, amelynek még nincs vége" - foglalja össze tapasztalatait a francia vöröskereszt thaiföldi missziójának vezetője, Christophe Talmet.

A következő napok-hetek kulcsfontosságúak lesznek az érzelmek felszínre törésének szempontjából. "Ki kell fejezniük érzelmeiket, mielőtt a jelenség kórossá válna" - teszi hozzá.
Sok egészséges túlélő tért ma haza. Azok maradnak, akik nem akarják feladni a reményt, akiket kínoz annak eshetősége, hogy hátrahagyják - jobb esetben - egy élő családtagjukat, legrosszabb esetben pedig egy temetetlen halottjukat.

Míg a holttestek a sziget északi részének szentélyeiben egyre csak gyűlnek, a thaiföldi hatóságok pedig segítő kezeket kérnek a testek lepedőbe burkolásához, a remény egyre fogyatkozik.
A járványok elkerülése érdekében a holttesteket bizonyára hamarosan - az azonosításhoz szükséges mintavételek és fényképezés után - elégetik. Ez újabb traumát jelent a megmenekülteknek, hiszen megfosztja őket a koporsótól, a temetéstől, vagyis a halál kézzel fogható jeleitől. "Az emberek nem akarnak elmenni. Amíg nem látták a holttestet, nem hiszik el hozzátartozójuk halálát" - mondja az elsősegélynyújtó.