Az Európai Unió úgynevezett antiterrorista koordinátorának személyéről és feladatairól tárgyalnak a Huszonötök külügyminiszterei Brüsszelben.
A terrorizmussal szembeni közös fellépésről tárgyalnak a Huszonötök
Az Európai Unió úgynevezett antiterrorista koordinátorának személyéről és feladatairól tárgyalnak a Huszonötök külügyminiszterei Brüsszelben.
Brüsszelben, a közös európai terroristaellenes föllépés politikai feltételeit igyekeznek megteremteni, illetve megerősíteni a Huszonötök külügyminiszterei, magyar részről Kovács László. A tag- és a csatlakozó államok kifejezett politikai akarata kell ugyanis ahhoz, hogy a Huszonötök kijelöljenek egy úgynevezett antiterrorista koordinátort, azaz új intézményt nem teremtenek ugyan, de egy személyt megbíznak, hogy számon kérhetően hangolja össze az egyes államok terrorizmusellenes lépéseit.
Hogy ezek a lépések milyenek legyenek, és hogyan tegyék meg őket, arra egyebek között a még csak készülő európai alkotmány, úgynevezett szolidaritási záradékából lehet következtetni. Ez már terrorfenyegetés esetén is kölcsönös segítséget ír elő, és a külügyminiszterek most ennek a segítségnek a mibenlétét írják körül, amint pontosítják azt a mindeddig belpolitikai okokból hiányzó definíciót is, hogy mi a terrorizmus, és melyek, illetve kik az elkövetői.
Egy időben a brüsszeli külügyminiszteri tanácsüléssel a gyakorlati, és nem ritkán konfliktusos terroristaellenes együttműködésről tanácskoznak Madridban, az unió öt legnagyobb államának belügyminiszterei. Brüsszelben több tagállam féltékenységgel vegyes nyugtalansággal figyeli, hogy a szakminiszterek mellett a titkosszolgálatok főnökeit is egy asztalhoz tudja ültetni Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország, míg a kisebb és gyengébb titkosszolgálatokkal rendelkező tagországok, így Ausztria, vagy Belgium egyfajta kétsebességes Európa baljóslatú képét látják a nagyok antiterrorista elkülönülésében, addig az ötök éppen azt hangoztatják, hogy nincsen szó elkülönülésről, a szerződésekben is lehetővé tett, megerősített együttműködésről van szó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.