A terasz és az esőerdő

Elmentünk a somorjai szuperstrandra. Kisgyerekestől lebumlizunk Pozsonyból. A bejárat nincs nyitva. A főbejáraton kell bemenni, igazítanak útba az ott dolgozó munkások. Fogjuk a sok cuccot, megtaláljuk a főbejáratot. Odabenn egy mosolytalan, magyarul nem tudó nőtől veszünk három órára szóló jegyet a kinti medencékbe – divatosan aquaworld –, potom tizenöt euró per felnőtt. Bemegyünk, de nem találjuk a medencékhez vezető utat. Megkérjük az egyik jegyárust, mutassa meg. Ő sem tudja, mert bevezet a zuhanyozóba, ahol épp két férfi tusol, logikus, hogy meztelenül. Rögtön visszafordulunk. 

Szólunk a másik nőnek, a mosolytalannak, az egy ajtóhoz vezet, amire ki van írva, hogy „csak a személyzetnek” (divatosan: only staff). De ha ez a személyzetnek szól, akkor a vendég mégis honnan tudja, hogy ez a kijárat?! Végre kinn. A medencék mellett fúrnak (jó pihenést!), a kinti gyermekmedence pedig nem üzemel. Csak a benti. Odabent esőerdei párás, fülledt levegő, és egyébként is kintre kértük a jegyeket. Kösz. Fogjuk magunkat, visszakérjük a jegyek árát. A mosolytalan nő azt sem mondja bú, mikor távozunk, pedig mi köszönünk neki. Hát, ide sem megyek többet.

De van ennél rosszabb is. Ezt a lakótelepi kertvendéglő árnyas teraszán írom, ahova hetente többször járok fagyizni. Mellette homokozó van, s mint más napokon, most is itt tanyázik az EAT, vagyis az Elrettentő Anyák Társasága. Magamban így nevezem őket. Négy-öt anyáról van szó. A pincérnőtől tudom, hogy mindennap itt vannak a gyerekeikkel, ebédre mindig pizzát rendelnek. Szegény gyerekek, már látni sem bírják a pizzát, de az anyák rájuk rivallnak, hogy más nincs, és akkor fanyalogva megeszik. Hát igen, én sem szeretném mindennap ugyanazt enni, de amitől számomra elrettentőek, az a modoruk. Hallgassák csak! 
„Te kis f..., már megint inni akarsz? Előbb megittad, amit hoztunk, hát ciszternát hordjak magammal?! Húzz el innen!” 
És az a gyűlölettel teli hang, amivel mondja! A három év körüli gyermek visszaballag a homokba, az anyák vihognak. Kis ideig csönd. Megszólal egy másik anya. 
„Az enyém is folyton csak nyaggat. Mondtam neki tegnap, olyan vagy, mint a tetű, élősködsz rajtam, hagyjál békén, mert nyakon váglak!” Hát élvezd ezután a nyarat. Az életet.

A pincérnő, aki maga sem egy kerti liliom, hiszen mindenféle vendéggel van dolga, égnek fordítja a tekintetét és ájulást színlel. Én meg azokra az ismerősökre gondolok, akiknek az egyéves kisfia most éppen altatásban van, mert tegnap operálták a picike szívét. Hét óráig tartó műtét volt. Úgy tűnik, sikerült.
Hála Istennek, az orvosoknak és a szüleidnek, sok szép nyár vár rád, kisfiú.