A szobor provokáció?

Esterházy János megítélése közel sem egyenlő a szlovák és a magyar oldalon. Míg a magyarok hibás politikai döntéseit, és a német birodalom iránt érzett egykori tiszteletét-csodálatát későbbi jó döntéseivel, és már-már mártírsággal egyenlő kiállásával takarják el, a szlovákok csak a rossz oldalát hajlandóak kiemelni. Míg a magyar nyelven megjelent tanulmányok és elbeszélések lassan a 20. század legnagyobb hazai magyar politikusának tartják, a Szlovák Tudományos Akadémia történészei által jegyzett pár napja kiadott rövid anyag egyértelműen a rossz oldalra állítja őt. A klasszikus kérdés úgy merül fel, hogy a végső igazság két serpenyőjében mi nyom többet, az, hogy az évek során több, zsidókat diszkrimináló törvényt is megszavazott, vagy az, hogy az utolsó ellen egyedüli szlovákiai képviselőként tiltakozott.

A szlovákok nagyon komoly többsége Esterházy Jánost, ahogy nagyon sok más magyar személyt és ügyet egy nagyon leegyszerűsítő prizmán keresztül néznek. Ezen a prizmán keresztül nézve mosható könnyen egybe Orbán a Jobbikkal, a határon túl élő magyarok iránt érzett felelősség a revizionizmussal. De ugyanígy fordítva is igaz, Magyarország és a magyarok még mindig nagyon sok témában és ügyben nem tekintik egyenrangú partnerek Szlovákiát, és gyakran érzik úgy, az adott ügyben szuverén joguk lépni, akár Magyarország határain kívül is.

Esterházy János szobrot érdemel, valószínűleg már sokkal korábban is lépni kellett volna. De ha nem szeretnénk azt, hogy az elkövetkező években továbbra megdobálják, és úton-útfélen lefasisztázzák őt, és azokat is, akik esetleg szobrot emelnek neki, újra csak a nyílt kommunikációt az út. Nem az a megoldás, hogy ezentúl még jobban bezárjuk magunkat és a szobrokat.

Vajon hány magyarul megjelent Esterházy könyvet sikerült lefordítani szlovákra az elmúlt évek során? Hány szakmai előadás volt más, mint magyar környezetben ebben a témában? Ha nem próbáljuk meg elmagyarázni a szlovákoknak azt, miért fontos Esterházy szerepe a magyaroknak, és nem leszünk képesek megvédeni őt akár a szlovák szakma és a közvélemény előtt, soha nem lesz megnyugvás.

Nagy András