A szlovákiai magyarság szerepe a nemzeti megújulásban

<p>A politikát érintő közbeszédből kihátrálnak a választóknak tett ígéretek, az emberek vágyainak és elvárásainak summája, a közérdek, nevezzük nevén: valamiféle igazság.</p>

Az igazság olyan neme és fajtája, amely az emberi sorsokból, az életből, a mindennapi valóságból ered. Ehelyett a politika szerkezete morajlik, csattogva zakatol vagy éppen ketyeg. Megtudjuk, hogyan vívja elkeseredett önharcait a hatalmi elit. Okkal támadhat hiányérzetünk, legendás választó-lényünk indokoltan elégedetlenkedhet. Mindennapi emberek lévén a tények mélyebb értelméről és közös dolgaink esélyeiről, az általános igazságról szeretnénk megtudni érdemes dolgokat!
Vizsgálatunk azzal a megállapítással kezdődik, hogy új parlamentünk kiszámíthatatlanul labilis, törékeny testület lett. Részben és elsősorban a koalíció és ellenzéke szinte azonos, már-már fele-fele arányú helyzete folytán. Másrészt az új pártok – az SaS és a Híd – belső ellentmondásai, gondolkodásbeli feszültségei okán. Az ellenzék egységes, célja nemcsak a közjó érdekében a kormány bírálata, hanem a hatalom visszaszerzése is. Ennek megfelelően rámenős, nemzeti értelemben megalapozott, tehát erős ellenzék. Választói támogatása szilárd. A koalíció előnye, hogy reformokra elszánt és demokratikusan európai elkötelezettségű, amit csak tarkasága gyengít; némely vonásai szinte folklórjellegűek. Óhatatlanul az jut eszünkbe, hogy a parlamentből hiányzik az MKP.


Duba Gyula esszéjét keresse és olvassa az Új Szó szombati számának Szalon mellékletében!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?