A szepsi példa

Másrészt teljes mértékben megértjük a nem roma szülőket is, akik nem akarják, hogy gyerekeik hátrányt szenvedjenek a szociálisan elmaradott gyerekekkel való közös iskolalátogatás miatt. Ebben a vitában tehát nincs megoldás, s nagy hiba is lenne, ha a szegregálni/nem szegregálni kérdésre szűkítenénk.

A probléma ugyanis sokkal mélyebb és sokkal korábbi eredetű. Nagyon késő akkor elkezdeni a gyerekek integrálását, amikor iskolakötelesekké válnak. Tudjuk, a szociális háttere mennyire rányomja a bélyegét egy gyermek fejlődésére, ezért tiszta őrültség elvárni, hogy egy iskolába kerülve a hátrányos helyzetű gyerekek automatikusan egy szintre kerülnek szerencsésebb társaikkal. Ahogyan hibás az is, hogy teljes mértékben az iskolákra hárítjuk a probléma megoldásának a terhét.

A romaprobléma ugyanis nem az iskolaügy, még csak nem is egy etnikai/szociális kisebbség, hanem az egész társadalom problémája. Túlzás nélkül kimondható, hogy társadalmunk egyik legnagyobb problémája, amelyik ráadásul egyre súlyosabbá válik. Ennek tudatosítása kulcsfontosságú a kérdés megoldásához, ugyanis kizárja a „miért nekünk kell megoldani a cigányok problémáit” típusú felvetéseket. Mert azok a mi problémáink is, azért.

Van itt ugyanis egy egyre növekvő, tartósan leszakadó népességcsoport, amely egyre nagyobb gondot jelent a társadalom egésze számára, az oktatás, a szociális szféra, az egészségügy vagy a bűnözés szempontjából, de folytathatnánk a sort. Ez természetesen egyre nagyobb feszültséget okoz a vegyesen lakott területeken, de egyre nagyobb terheket ró az államra is, amely azonban mintha nem akarná tudatosítani a helyzetet. Sokan elmondták már előttem, de attól még igaz: a rendszerváltás óta eltelt időszakban az állam nem tett semmit a romák felzárkóztatásáért. S az, hogy jelenleg is az egész romaproblematika egyetlen kormánybiztosra van bízva, csak megerősíti ezt az állítást.

Értjük, politikailag rendkívül népszerűtlen lenne a súlyának megfelelően kezelni a kérdést, az ugyanis nagyon sok pénzbe kerülne. S mivel a hazai politikai elit maximum négy évre előre képes gondolkodni, nem várhatjuk el, hogy döntéshozó politikusok egyszer csak ezzel állnak elő: „Emberek, kezdenünk kell végre valamit a romakérdéssel. Egy ideig nagyon sok pénzt költünk erre, de ne féljenek, mert hosszú távon megtérül a befektetés”. Pedig ezt kellene tenni.

Ehelyett azt látjuk a politikusoktól, hogy ki nyíltan, ki burkolva még mindig parazitáknak láttatja a romákat, akik azért nem dolgoznak, mert nem akarnak, s a mélyszegénységet is nyilván önként választották. Kotlebáék egyenesen parlamenti tagságot nyertek ezzel a retorikával. Amivel csak az a baj, hogy azon kívül, hogy gyűlöletet szít, teljesen hamis, de főként nem kínál fel semmilyen konstruktív megoldást.

Nyilvánvaló, hogy a romákat is felelőssé kell tenni sorsuk alakulásáért, azt azonban ki kell mondani, a segítségünk nélkül nem fog menni a problémamegoldás. Ennek hiányában a szepsihez hasonló vagy annál még sokkal rosszabb megoldások fognak születni, amik végső soron csak tovább mélyítik a problémát.