A szarkofág

<p>Omnia cum tempore, vagyis mindent a maga idejében, mondotta vala 300 éve III. Pálffy János, akinek bajmóci birtokán 23. alkalommal rendezték meg a kísértetek fesztiválját.&nbsp;</p>

Tömegeket vonzott, mert az emberek, velem együtt, szeretik azt a fajta mesterséges ijedelmet, amiről tudják, hogy az égvilágon semmi valódi oka nincs, s utána egy hangulatos kávéházban ülve, jó kis csapolt kofolát iszogatva pásztázhatják a kastély tornya körül sötétlő eget, hátha megjelenik rajta egy seprűs boszorkány (de nem, ezt még nem találták ki, csodálkozom is rajta, merthogy ma már semmi sem lehetetlen). Viszont a városban mászkálnak kísértetek, igaz, civilben emberek. A restiben egy olasz család ült mellettünk. Ebédjüket elfogyasztván a fekete ruhás szülők fekete átlátszó kendővel fedték be az arcukat, erre jött egy halálfejes álarc vastag gumiból, és egy vastag fátyol, hogy csak az álarc látszódjon ki. Ja, és a páncélinges apa egy szegecses kesztyűt is felerőltetett magára. Eközben vámpírarcú, fekete tüllruhás kislányaik türelmesen eszegették a fagyit. Merthogy hatalmas hőség volt. Gumiálarc nélkül is.

A fő attrakció azonban a kastélyban volt. Hosszú sorokban, akár másfél órát is vártak az emberek, s a bejárat felé araszolgatva különböző perspektívából láthatták Mátyás király hársfáját. És a történelmet. Mert ezt a fát állítólag még Csák Máté ültette 1301-ben, és az igazságos szeretett alóla uralkodni, amit dokumentum is bizonyít. A kastélyban megtekinthettük a Jelenés című színdarabot, amit én történelmi bulvárnak neveznék. Az alapszituáció, hogy Bajmócon mászkál egy fekete ruhás kísértetnő. Eköré épül a sztori: réges-rég a három Pálffy fivér közül az egyik hatalomvágyból vacsora közben megmérgezte két testvérét és az anyját. Az utóbbi azóta nem bír nyugodni, és elragadja a következő Pálffy nemzedékek fiait. Közben végigjárjuk a kastélyt, merthogy minden teremben folytatódik az átkot vivő történet. Időről időre feltűnik a fekete asszony, hátborzongató hangokat produkálva. Egyszer közvetlenül előttünk bukkant fel nagy hörgéssel, pontosabban egy előttem haladó kisfiú előtt, aki sírva bújt az anyjához. A dolog szórakoztató, csak nem biztos, hogy hasznára válik a csoportban levő kisgyerekeknek, merthogy a szülőket senki sem figyelmeztette...

A Pálffyak? A darabból részeges, ármánykodó, gyilkos kedvű család rajzolódik ki, leszámítva az utolsót, a „Ján”-t, aki azért sokat tett a kastélyért, és szerette a művészetet. Ja, és meghalt a titkolt fia (mondom, hogy bulvár). Végül elhaladunk a Gróf Pálffy János feliratú szarkofág előtt. Ez ki volt, kérdezi egy gyerek az anyjától. Hogy ez? Honnan tudjam?!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?