A szabadságról

 Majdnem minden családnak megvannak a drámai élményei ebből az időből, az okkupációnak csak Szlovákiában több tíz áldozata volt.

A sajtó – beleértve a közszolgálatit – és sok aktivista emlékezett meg az invázió ötvenedik évfordulójáról.

A politikusok nagy részét azonban mintha megbénította volna az Oroszországtól való félelem.

A tömegből csupán Andrej Kiska köztársasági elnök lóg ki, akinek a beszédét a csehek is pozitívan fogadták.

Közvetve arra a következtetésre jutunk, hogy az az optika, melyen keresztül Oroszország 1968-ra tekint tulajdonképpen az akkori szovjet optikára hasonlít. Igen, Klausnak, a volt cseh államfőnek igaza van, amikor azt mondja, a mai Oroszországot – bár nagyon távol áll az ideális demokráciától – nem lehet egy napon említeni az egykori Szojuzzal. De Oroszország hasonlóképpen tekint a környező világra. Ez látszik Grúzia esetében, de főleg Ukrajnával kapcsolatban, amelynek területén az oroszok konfliktust gerjesztettek, és segítettek neki „megszabadulni” a Krím félszigettől, csak azért, hogy az ő befolyásuk alatt legyen. Pontosabban, hogy ne forduljon a Nyugat felé.

Oroszország politikájával kelt félelmet Európában. Épp úgy, ahogy megdermesztik az emlékek, hogyan normalizálódott és alkalmazkodott a társadalom nagy része 1968 után. Augusztus 21-én még Dubček mögött álltak. Moszkva nyomására munkatársai elhagyták, a nemzet többsége megtört. 69 januárjában felragyogott Jan Palach emberi fáklyája... És augusztusban, az okkupáció első évfordulóján saját munkásőreink lőttek a tömegbe. Valóban a génjeinkben van, hogy olyan könnyen feladjuk a szabadságunkat?

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa